likeBalaton.hu | 2024.03.06. 16:00
A VárLak fesztivállal nyitja meg kapuit a veszprémi Kabóca Bábszínház új játszóhelye
A kétnapos VárLak rendezvény keretében nyitják meg hivatalosan a bábszínház új, veszprémi játszóhelyét.

VárLak címmel rendeznek fesztivált március végén a veszprémi Kabóca Bábszínházban.

A március 23-24-i fesztivál apropóját a gyermekszínházi világnap, a bábszínházi világnap és a Színházak éjszakája adja, melyeket szintén március második felében tartanak világszerte.

Március 22-én, pénteken a veszprémi kulturális intézmények, valamint a színházi, bábszínházi szakma képviselői jelenlétében avatja fel az új épületet Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Szombaton a nagyközönség előtt is megnyílik a Kabóca Bábszínház és az épületet körülölelő park.

Fotó: Kabóca Bábszínház

Szombaton tíz órától minden páros órában bábszínházi produkciók kezdődnek a parkban. Láthatják majd az érdeklődők Pályi János Vitéz László című produkcióját, a Kabóca Bábszínház Miú és Vau című előadását, az Aranyszamár Bábszínház Volt egyszer egy című produkcióját, valamint a bábszínház korábbi igazgatója, Székely Andrea rendezésében A kismalac meg a farkasok című mesét. Színpadra lép Danny Bain zenész, mesemondó, Rábaközi Rita és barátai koncertet adnak és kulináris meglepetések is várják a látogatókat.

Parkavatót is rendeznek, madárházakat, madáretetőket és rovarhoteleket helyeznek ki a Kabóca Bábszínház parkjában, majd gyermektáncház indul Vastag Ricsi vezényletével.

Szombaton kipróbálhatják a gyerekek, hogy milyen egy éjszakát a bábszínházban tölteni.

Vacsora után kalandtúra indul majd a Kabóca Bábszínház színészeinek közreműködésével.

Ezután a Csókolom, hol a víz? című produkciót tekinthetik meg és a kulisszák mögé is bekukucskálhatnak előadás közben a résztvevők, végül Danny Bain mond esti mesét.

Fotó: Danny Bain a Kultkikötőben tartott koncertjén
Fotó: Kultkkötő

Vasárnap reggel Ladányi Andrea táncos-koreográfus tart zenés ébresztő tornát, utána színházi díszítőkként is kipróbálhatják magukat a gyerekek, akik segíthetnek beépíteni A boszorkány cukrászdája című előadás díszletét. A Kolozsi Angéla rendezte produkciót meg is nézhetik az érdeklődők, majd kézműves foglalkozáson vehetnek részt.

A fesztivál az éjszakai program kivételével ingyenesen látogatható, az éjszakai rendezvény regisztrációhoz és jegyvásárláshoz kötött.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Mészáros Annarózsa

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva