2019.08.10. 20:00
Alpaka- és lámabébi is várta a látogatókat Veszprémben
A veszprémi lakó- és tartózkodási hellyel rendelkező látogatók 50 százalékos kedvezménnyel léphettek be a Veszprémi Állatkertbe augusztus 9-én, pénteken.

Az akciót a megyeszékhely önkormányzata kezdeményezte, kapcsolódva az állatkertek napjához. Az ország első állatkertje, a Fővárosi Állat- és Növénykert ugyanis 1866. augusztus 9-én nyitotta meg kapuit.

 

A jeles napra emlékezve és az állatkertek népszerűsítésére tartottak akciókat és rendezvényeket ezen a napon a hazai állatkertekben is.
Ennek jegyében, a város vezetésének kezdeményezésére a veszprémi lakó- és tartózkodási hellyel rendelkezők fél áron nézhették meg az elmúlt évek fejlesztéseinek köszönhetően folyamatosan megújuló, számos érdekes látnivalóval szolgáló, több mint harminc hektáron elterülő Veszprémi Állatkertet.

A látogatók az újdonságok mellett új jövevényekkel is találkozhattak, hiszen július végén született egy kis fekete-fehér alpaka, a napokban pedig egy hófehér lámabébi. Mindketten máris nagy népszerűségnek örvendenek. Emellett a nap folyamán az érdeklődők hat látványetetésen is részt vehettek, amelyek főszereplői például a pingvinek és a fókák voltak.

Török László igazgató a napot értékelve elmondta, hogy nagy öröm volt számára, hogy sok veszprémivel találkozhatott, akik így élőben is láthatták azokat a változásokat, amelyek az állatkert legnagyobb fejlesztéssorozatának részeként valósultak meg a Veszprémi Állatkertben. A lehetőséggel sokan éltek, több mint ezer ember látogatott el az állatkertbe.

Forrás: Molnár Sándor/ veol.hu
Fotók: Pesthy Márton/ Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva