likeBalaton.hu | 2024.04.06. 12:00
Autizmus világnapja: beszámoló a Veszprémi Petőfi Színházból
Április 2-án, az Autizmus Világnapján különleges, színes, egész napot átfogó programokkal várták az érdeklődőket.

– A Veszprémi Petőfi Színház életében kiemelt jelentőséggel bír a társadalmi szerepvállalás, a jótékony ügyek felkarolása és támogatása. Hosszú évek óta együttműködünk a veszprémi AutiSpektrum Egyesülettel, melynek egyik eredménye, hogy – egyedülálló kezdeményezésként – tőlünk indult el az Autizmusbarát Intézmény feltételrendszerének kidolgozása és megteremtése – közölte a színház.

Lélektől-lélekig hatolt az Autizmus Világnapja

Április 2-án, az Autizmus Világnapján különleges, színes, egész napot átfogó programokkal várták a nyitott lelkű érdeklődőket. A napot a veszprémi AutiSpektrum Egyesülettel együttműködve szervezték, amelynek középpontjában az útmutatás, embertársaink megértése, elfogadása állt.

Délelőtt és délután is Szemléletformáló Workshop keretében igyekeztek az AutiSpektrum Egyesület szakemberei közelebb hozni az érdeklődő közönséget autizmussal élő embertársainkhoz. A foglalkozások során példákon, élettapasztalatokon keresztül értette meg a hallgatóság, hogy senki nem „más”, csupán mindenki a maga módján egyedi és különleges.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

A délután keretében a Vidéki Színházak képviselőit és a helyi társintézmények vezetőit avatta be Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes-kreatív menedzser, mentálhigiénés szakember az Autizmusbarát Intézmény minősítésének feltételrendszerébe és annak kivitelezésébe.

– Nem kell sok dolognak megfelelni annak érdekében, hogy nagyon nagyot tudjunk tenni a kihívással élő embertársainknak – mondta az igazgatóhelyettes-kreatív menedzser.

– Ritka pillanat, amikor a jótett és a művészet egymás mellett kerül színtérre. A kedvezmények, a támogató készletek, a segítségnyújtás nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy autizmussal élő társaink teljes mértékben biztonságban érezhessék magukat a színház intézményében. Hosszú évek tapasztalatai mutatják, hogy jó az irány a kulturális intézmények akadálymentesítése során és hogy nem elég csak igent mondani egy kezdeményezésre, de tetteknek is követniük kell az elhatározást.

A művészet szellemi, lelki és gyógyító ereje egyidős az emberiséggel, a mai világban pedig különösen nehéz meglelni az utat, meglátni a különbséget a lényeges és lényegtelen között

– tette hozzá Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkár.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

– Az autizmussal élő embereknek sokszor gondot okozhat, hogy sok ember között, nagyon ingerdús környezetben kell eltölteniük hosszabb időt és bár szeretnének színházi előadásokon részt venni, szükségük lehet arra, hogy egy kis időre csendes helyen legyenek, vagy éppen ne kelljen a nagy tömegben sorban állniuk. Éppen ezért fantasztikus dolog, hogy a Veszprémi Petőfi Színházban országosan egyedülálló módon valósulhattak meg azok a feltételek, amelyek mellett az autizmussal élők is felhőtlenül szórakozhatnak és kulturális programokon vehetnek részt – fejtette ki Brókés Judit, az AutiSpektrum Egyesület vezetője

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

– Ha egy ismeretlen helyre kell mennem és nem tudom mi hol van, mi lesz a dolgom, hova kell mennem és ez mind egyszerre rám zúdul, akkor elveszek. Ehhez segítség nekem egy térkép, egy tájékoztató vagy akár egy fültok is

– magyarázta Timár Veronika is, aki kiskora óta autizmussal élő törzsnézője a színháznak.

– Idén hetedik alkalommal lehetünk részesei a Lélektől-Lélekig Fesztiválnak, amelynek beharangozására szebb napot nem is választhatott volna a Színház! Veszprém város missziója, hogy olyan közösséget építsünk, ahol segíteni tudunk egymásnak, ahol mindenki le tud telepedni, és ahol figyelünk egymásra. Ehhez a misszióhoz minden városi intézmény csatlakozott, de a Veszprémi Petőfi Színház mindig is élen járt ennek beteljesítésében és az országban egyedül indult el azon az úton, hogy akadálymentesítsen és mindenkit a saját maga biztonságában tudjon fogadni – vélekedett Porga Gyula Veszprém város polgármesetere.

Fotó: Veszprémi Petőfi Színház

A napot a Kossuth utcán folytatták, ahol a hagyományos séta vette kezdetét vidám hangulatban, melynek végállomása a Színház volt, ahol Dan Gordon: Esőember című humoros, szeretettel és tanítással teli drámájának történetébe csöppenhettünk. Az előadás előtt minden nézőnek átadták a jeles napot jelképező kék szíveket is.

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Veszprém Petőfi Színház

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva