Andricz Gabriella | 2023.11.25. 12:00
Balatorium társasjáték: az önfenntartásra fókuszál
A Balaton térségéről szóló ökológiai társasjátékot terveztek a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatói.

A Monopoly és a Gazdálkodj okosan játék keverékét hozták létre a tervezők, amiben lehet területeket foglalni, de az is nagyon fontos, hogy különböző szakmák képviselőinek kell összedolgozniuk annak érdekében, hogy létrehozzanak egy harmonikus balatoni ökoszisztémát. A megalkotott hat karakter – politikus, befektető, építész, gazda, termelő, ökológus – segítségével egy olyan gazdasági helyzet létrehozása volt a csapat célja, amiben az ember által épített környezet és a Balaton idillikus egyensúlyba kerül. Nemcsak a társasjáték koncepcióját dolgozták ki alaposan, hanem annak fizikai megjelenését is, az anyaghasználat és forma kérdéseit is kreatív módon oldották meg: korábbi projektekből félretett habkartonból, egy gyár megmaradt plexilapjából és régi nyomdák fa alkatrészeiből készítették el a Balatoriumot. A játék a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt kapcsán valósult meg, de az egyetem programjában már a korábbi években is megjelentek a Balaton térségének fenntarthatóságával kapcsolatos kurzusok.

Fotó: Balatoium

– 2014 óta hirdetünk olyan kurzusokat, amelyek a Balatonhoz és a balatoni régióhoz köthetően keresik azokat a kapcsolódási pontokat, ahol az egyetemisták kreatív energiája értelmezhetővé válik – mondta el Szalontai Ábel egyetemi tanár, projektmenedzser. – Ennek a folyamatnak izgalmas fejleménye, hogy az Európai Kulturális Főváros pályázat keretében Veszprém városával közösen gondolkodhattunk. Sikerként könyvelhetjük el, hogy ezekben az ökológiai projektekben az egyetem is markánsan láthatóvá válik. Öröm számunkra, hogy korábbi munkáink beemelhetők a térség innovációs programjába – tette hozzá Szalontai Ábel, majd arra is kitért, hogy három ökológiai témájú programon dolgoztak média, design és építész szakos hallgatókkal különböző helyszíneken, például a tihanyi apátságnál.

A cél, hogy az együttműködés ne csak 2023 végéig szóljon

Szalontai Ábel szerint érdekes tapasztalat, hogy a hallgatók milyen érzékenyen fogalmazzák meg a környezetükhöz fűződő kapcsolatukat; hogyan kritizálják vagy milyen javaslatokról, alternatívákról beszélnek ezzel összefüggésben. – Célunk, hogy egyre több hallgatót vonjunk be a munkába, ennek érdekében workshopokat is tartottunk a Balatonon – mondta. – November 9–11-ig Veszprémben rendezték meg az Intelligens Tájak című nemzetközi konferenciát, melynek célja a táj, a gazdaság és a kultúra összefüggéseinek, kölcsönhatásainak a vizsgálata volt a balatoni régió fejlődésében és jövőképében. Az új igényekre épülő megoldásokat a gyakorlatba is beépítenék.

Szalontai Ábel hangsúlyozta azt is, a kezdetektől fogva kimondott céljuk volt, hogy ez az együttműködés ne csak 2023 végéig szóljon, hanem akkor induljon igazán. – Nem akarunk romokat hagyni magunk után, sokkal inkább felásnánk a földet, hogy lássuk, milyen talajba vethetünk – tette hozzá a projektmenedzser.

 

 

A Balatonhoz tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!
:

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: Balatorium

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva