2020.02.27. 14:00
Bővül a veszprémi körgyűrű
Nyolc kilométerrel tovább autózhatunk az északi parti gyorsforgalmi úton.

Megkezdődhet a 8-as főút Veszprémet elkerülő szakaszának négysávosra bővítése, miután az állami beruházó győztest hirdetett a kivitelezői pályázaton. A Balaton északi partjára tartók így nyolc kilométerrel tovább autózhatnak majd gyorsforgalmi úton, és a megyeszékhely megközelítése is könnyebbé válik.

Közzétette a 8-as főút Veszprém megyeszékhelyet elkerülő szakaszának bővítési és felújítási munkálataira vonatkozó pályázatának eredményét az állami beruházó. A nyertes cég – a Strabag Építő – a 7,5 kilométeres, kétszer két sávos utat 25,84 milliárd forintból építheti meg, a tervek szerint 2022-ig. A 8-as főút Székesfehérvár határától Veszprém keleti széléig kétszer két sávos, óránként 110 kilométeres haladásra tervezett autóútként üzemel, és bár helyenként 90-es, sőt 70-es sebességkorlátozások is vannak rajta, az útvonal mégis vonzó alternetíva nyári hétvégeken a rendszerint túlzsúfolt M7-essel szemben. A Fejér megyéből vagy a főváros felől érkezők azonban a város elkerülőjén gyakran dugóba futnak bele.

A 8-as főút Veszprémet elkerülő szakasza a litéri és a város keleti kapujának számító, úgynevezett budapesti csomópont között jelenleg is négysávos, a budapesti csomópont és a balatonalmádi leágazás között azonban csak három sáv van. Az almádi és a füredi elágazás közötti egy kilométeren újra négysávos, ám azután az elkerülő nyugati végét jelentő – Herend felé vezető – csatári csomópontig közel hat kilométeren keresztül ismét csak két – meglehetősen rossz állapotú – sávon lehet közlekedni. Aki elkerülné a zsúfolt körgyűrűt, letérhet Litérnél, és akkor Balatonfűzfőnél éri el azt a 71-es főutat, ami végigvezet a tó északi partján. A Balatonfüredre vagy még nyugatabbra tartók azonban általában a Veszprém felé vezető utat választják.

Bővül a veszprémi körgyűrű
A 8-as főút eredetileg áthaladt az ikonikus, városképet meghatározó viadukton is
Fotó: MTI/Jászai Csaba

 

A 8-as főút a 30-as években épült, és eredetileg áthaladt Veszprém belvárosán, illetve az ikonikus, városképet meghatározó viadukton. A múlt század második felében megnövekedett közúti, főleg teherforgalom miatt épült meg az 1980-as években a tehermentesítő kerülőút, amelyet a városba vezető, sugárirányú utak jelenleg is szintben kereszteznek, lámpás csomópontokkal. A most induló fejlesztés a litéri és füredi csomópont között zajlik le két szakaszban. A beruházás befejeztével végig kétszer két sávon, fizikai elválasztással lehet majd haladni, külön szintű csomópontok, vagyis felüljárók, hidak használatával.

A körgyűrűs fejlesztéssel párhuzamosan elkészül a 8-as és a 82-es utakat összekötő út is, ami a városi szabadidő- és sportközpontot szolgálja majd ki. A két főút összekötése azért fontos a városnak, mert az új uszodával és jégcsarnokkal, valamint a Veszprém Aréna bővítésével teljes szabadidő- és sportközpont jön létre, amelynek biztosítani kell a közúti megközelítését.

Indokolják a fejlesztést Veszprém közeljövőben esedékes nemzetközi nagyrendezvényei is, a 2022-es kézilabda Európa-bajnokság és a 2023-as Európa kulturális fővárosa eseménysorozata, ­emiatt létszükséglet a város jó megközelíthetősége. Különösen igaz ez az aréna területére, amit a 8–82 összekötő szakasz megépültével már három irányból: Győr és Budapest felől, valamint a jelenlegi körforgalmon keresztül Veszprémből lehet majd megközelíteni.

Forrás: magyarnemzet.hu
Nyitókép: pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva