Marton Attila | 2021.08.18. 13:00
Dupla ünnep a VeszprémFest nyitónapján
Az LGT időtlen slágereit játszó Zenevonat koncertjével kezdődött el az egy év kihagyás után ismét megrendezett VeszprémFest kedden este.

Bár a délelőtti hideg miatt felmerülhetett, hogy a Veszprém Arénába viszik a koncertet, végül a szervezők a História Kert mellett maradtak, ami jó döntés volt, hiszen nem esett, a szél sem fújt, ha pedig valaki fázott, a jól ismert ritmusokra könnyen mozgásba hozhatta magát. Mészáros Zoltán fesztiváligazgató bevezetőjében elmondta, magyarra hangolták az idei rendezvényt, ugyanis a Grammy-díjas Tom Jones mellett csak hazai előadók lépnek színpadra. Ennek egyik oka, hogy az európai fesztiválpiac nyári programja „összedőlt”, és emiatt a korábban leszerződtetett fellépők többsége nem tudott eleget tenni a meghívásnak.

A koncerten Karácsony János James és Solti János, az LGT egykori tagjai is felléptek
Fotó: Pesthy Márton/Napló

A nyitónapi koncert az LGT alapításának ötvenéves jubileumát ünnepelte. A legendás együttes életműve olyan nagy, hogy a megállás nélkül végigjátszott kétórás koncert is csak válogatást adhatott a legnagyobb slágerekből. A koncert kisebb blokkokból épült fel: a dalok többségében ott volt a színpadon Karácsony János James (gitár, ének) és Solti János (dob), az LGT egykori tagja, mellettük Veres Mónika Nika (ének) és/vagy Heincz Gábor Biga (ének, gitár) volt a frontvonalban. Karácsony János jellegzetes duplanyakú gitárjával többször játszott emlékezetes szólót, míg Solti János fáradhatatlanul és pontosan adta a ritmust a bandának. A koncert vendégei – Falusi Mariann (Pa-dö-dő), Kohánszky Roy (Roy és Ádám Trió), Mező Misi (Magna Cum Laude zenekar) és Vitáris Iván (Ivan & The Parazol) – két-két dal erejéig és a fináléban léptek színpadra.

Bár a szereplők így voltaképpen folyamatosan cserélődtek – leszámítva a produkció állandó zenekara, az Abrakazabra tagjait –, szinte egy perc megállás sem volt a koncerten. A jól ismert LGT-slágerek mellett – amelyeket újrahangszereltek a legtöbb esetben, de nem írtak vagy dolgoztak át – a zenekar alkotóihoz köthető további dalok is elhangzottak. Például Katona Klári több slágereit – Mint a filmeken, Játssz még, Vigyél el – Veres Mónika Nika énekelte. Sokat hozzátettek az élményhez a vendégek is: a Valaki mondja meg vagy az Álomarcú lány Mező Misivel kiemelkedő volt, utóbbit Somló Tamásra emlékezve játszották el. Falusi Mariann is kitett magáért, pedig csak a koncert utolsó szakaszában lépett színpadra. Előbb egy Katona Klári-melódiát – Titkos szobák szerelme – énekelt nagy átéléssel, majd a funkys stílusúvá alakított Szólj rám, ha hangosan énekelek következett, a rá jellemző elementáris erővel.

Fotó: Pesthy Márton/Napló

A fináléban természetesen egyszerre mindenki a színpadon állt, és így adták elő egymásba fűzve A Kicsi, a Nagy az Artúr és az Indiánt, a Miénk ez a cirkuszt és a Mindenkit. A meglepetés pedig még csak ezután jött: a szervezők és a Zenevonat tortával lepték meg a 70. születésnapját a közeli napokban ünneplő Karácsony János James-t. A méltó lezárást a Miénk itt a tér adta, a kitartó közönség pedig egy előre nem tervezett ráadásként újra meghallgathatta az Embertelen dalt.

Bár a Zenevonat nem az LGT – mint ismert, Somló Tamás 2016-os halálával a zenekar megszűnt –, az időseknek ezek a dalok évtizedek múltán is láthatóan nagyon sokat jelentenek, a fiatalabb generációknak pedig szinte ez a produkció az egyetlen lehetősége, hogy koncerten találkozhasson a „Loksi” legendás dalaival, és azok autentikus interpretációjával.

Megtelt a História Kert a Zenevonat koncertjére
Fotó: Pesthy Márton/Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva