Marton Attila | 2021.07.10. 13:00
Érzékenyítés a művészet erejével
A nagyszínházi előadások mellett filmvetítéseket, táncművészeti bemutatókat, valamint szűrővizsgálatokat és prevenciós előadásokat is tartanak a Veszprémi Petőfi Színház Érzékenyítő fesztiválján július 16-18-ig.

A programsorozatot negyedszer rendezik meg. A Lélektől lélekig… Érzékenyítő fesztivál nevű összművészeti programban a színházi előadások mellett a tánc, a képzőművészet, a zene és a film is megjelenik. A szervezők közölték, a fesztivál célja a színház gyógyító erejének bizonyítása. Ennek érdekében minden este nagyszínházi előadást láthat a közönség, amit beszélgetés követ. Július 16-án, pénteken este a Katona József Színház Lélegezz című előadását láthatják a nézők. Másnap az Újszínház előadásában Gyurkovics Tibor darabját, a Császármorzsát mutatják be. A vasárnapi zárónapon az Orlai Produkció két előadása, az Apád előtt ne vetkőzz és az Egy apró kérés lesz látható.

A fesztiválon Oravetz Dániel festőművész műveiből nyílik kiállítás, valamint a táncművészet világából is ízelítőt kapnak a látogatók: a társulat tagjának, a kihívással élő Gyöngyösy Dórának tolmácsolásában. A programsorozatban műsort ad Tóth Károly kerekesszékes táncművész, és az érzékenyítés témakörében mutatja be produkcióit a Cholnoky Mozgásművészeti Stúdió. A látogatók megismerkedhetnek Katona Imre táncművésszel, aki néhány éve még a Petőfi színház színpadán lépett fel, ám egy súlyos baleset következtében maradandó sérülést szenvedett.

A három nap alatt a Fagyöngy Egyesület közreműködésével prevenciós előadásokkal és szűrővizsgálatokkal, szórakoztató programokkal és a legfiatalabbaknak szóló Érzékenyítőcske eseményekkel várják az érdeklődőket. A fesztiválon olyan érzésekről, problémákról is szó esik, amelyek mindenkit érinthetnek. A Felolvasó színház programban különböző irodalmi művek, jelenetek segítségével veszik górcső alá például a megtévesztés és a félelem kérdéskörét.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva