2019.07.15. 14:00
Festés élmény (nem csak) borús balatoni napokra
Sokunkban él az alkotás utáni vágy, de ötlet, eszközök és önbizalom hiányában általában elmarad a megvalósítás. Ezt az űrt töltheti ki az élményfestésre szakosodott Artist for a day művészeti stúdió Veszprémben.

 

 

– Programunk egy három órás élményfestés, ami a kreatív feltöltő, kikapcsoló alkotásról szól. Célunk nem az, hogy rajzolni és festeni tanítsunk, hanem, hogy az alkotás élményéhez segítsünk hozzá mindenkit szakavatott segítséggel miközben 3 óra alatt megfestjük a kiválasztott képet. Az alkotás alapvetően az élményről és a szabadidő különleges eltöltéséről szól – magyarázza Veres Anita az Artist for a day művészeti stúdió vezetője.

A civilben közgazdász és egyetemi oktató stúdióvezető, saját tapasztalatai alapján – néhány éve külföldön résztvevőként találkozott az élményfestéssel – nyitotta meg Veszprémben, az Óváros téren ezt a rusztikus hangulatú, barátságos élményfestő stúdiót. Festőprogramokat szinte a hét minden napjára ajánl a hely, ami a gyakorlatban úgy valósul meg, hogy a stúdió az online fórumain meghirdet egy adott időpontra egy képet, amely festésére lehet jelentkezni és minimum 4 fő jelentkezése esetén elkészülhet a kép.

– A stúdióba sokan érkeznek Veszprémből és vonzáskörzetéből, de vannak, akik a környező megyékből jönnek és egyre több nyaraló is megtalál minket. Az élményfestést sokan ajándékba kapják. Tartunk ifjú festő programokat a 8-14 évesek számára, csapatépítő és születésnapi festéseket. Voltak már nálunk csapatépítésen könyvelők, marketinges szakemberek, de szállítmányozással foglalkozó teherautó-vezetők is – meséli Veres Anita.

A sok kemény férfit elképzelni a vásznak mögött megmosolyogtató, de Anita biztosít róla, hogy a recept mindenkinél egyformán működik. Bár az urak maguk sem igazán képzelték úgy – meglepetés volt számukra a csapatépítés helyszíne és témája – hogy élvezik majd a festést, a végén mégis mindenki feltöltődve, elégedetten távozott.

– A 3 órás élményfestés teljes kikapcsolódást jelent, a festők nem foglalkoznak ilyenkor a mindennapi gondokkal, hiszen akaratlanul is, de nem tudnak másra, csak a festésre figyelni. Az alkalmak végeztével egy saját készítésű szép alkotással távoznak, ami megkoronázza ezt a kellemes programot.

A földszinti műhelyben két hosszú asztalon egymás mellett sorakoznak a vásznak, és lassan megérkeznek az alkotni vágyók is. Ez alkalommal teltház van, éppen egy szép balatoni csónakos tájkép készül. Az egyik elsőnek érkező hölgytől megtudom, hogy már többedszerre van itt. Civilben fodrász, és otthon is szívesen festeget. Aztán jön egy hatfős baráti társaság, majd két fiatal nő. Egyikük már volt itt, most elhozta a barátnőjét is. A nap művészeti vezetőjétől megtudom, hogy ez a festmény egy fénykép alapján készült, de sok forrásból merítenek. Vannak nagyon népszerű képek-, mint ez a balatoni is, de olyanok is, amelyekre nincs elég jelentkező. Bevált recept nincs, néha olyan képek a legnépszerűbbek, melyekre egyáltalán nem számítanak. A műhely falán körben sorakoznak a már megfestett képek. Vannak köztük nagyon színesek és szinte monokrómok is, mind a színek használatában, mind stílusban nagyon változatosak.

– Igyekszünk széles palettán kínálni élményfestő lehetőségeket. Festettünk már deszkára, de kipróbáltuk már az ujjal festés technikáját is. Az mindenkinek eufórikus élmény, amikor az üres vászonra az első ecsetvonást felhúzza, különösen, ha azt életében először teszi. Szinte minden alkalommal rácsodálkozik valaki arra is, hogy milyen gyorsan eltelt a három óra. Bár mindenki ugyanazt festi, mégis minden kép különbözik egymástól egy kicsit. Az alkotások kikerülnek az otthonokban a falakra, vagy a többségükből különleges ajándék lesz – teszi hozzá Veres Anita.

Így készültek a balatoni csónakok:

videó: artist for a day

képek és szöveg: Sági Ági

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva