Marton Attila | 2021.08.17. 08:00
Grammy-díjas walesi sztár és hazai előadók a VeszprémFesten
Tom Jones fellépése mellett a hazai zenei élet jeles szereplőit ünnepli a kedden kezdődő VeszprémFest.

A prémium zenei fesztivál tavaly a járvány miatt elmaradt, idén a megszokott júliusi időpont után egy hónappal egy világsztár és ritkán látható hazai előadók fellépésével rendezik meg a programot augusztus 17. és 21. között négy este.

A keddi nyitónapon az idén ötvenéves LGT zenekar életművéből játszik a Zenevonat. A formáció gerincét az LGT egykori tagjai, Karácsony János James és Solti János alkotja, mellettük Veres Mónika Nika és Heincz Gábor Biga zenél az együttesben. A História Kertben tartandó koncerten (esőhelyszín a Veszprém Aréna) meghívott énekesként Falusi Mariann, Mező Misi, Vitáris Iván és Roy is színpadra lép. A koncerten a jól ismert LGT-dalok mellett felcsendülnek Katona Klári, Kovács Kati vagy éppen Révész Sándor előadásában ismertté vált slágerek is, közreműködik a produkció állandó zenekara, az Abrakazabra.

Szerdán egy fellépés erejéig újra összeáll a Jazz+Az. Az 1990-es évek végén rövid, de annál sikeresebb időszak után feloszlott együttes tavaly állt először színpadra a búcsúkoncert 20. évfordulóján. Az unikális veszprémi koncerten a szerzőpáros Geszti Péter és Dés László mellett a zenekar három kivételes énekesnőjét, Kozma Orsit, Váczi Esztert és Behumi Dórit láthatja-hallhatja a közönség, vendégként Fekete-Kovács Kornél (szárnykürt, trombita) működik közre.

A hazai előadók a História Kertben lépnek fel
Fotó: VeszprémFest

Csütörtökön egy igazi világsztár, Sir Tom Jones érkezik Veszprémbe, és játszik telt ház előtt. Érdekesség, hogy a legendás zenész 2017 után másodszor lép fel a VeszprémFesten. A Grammy-díjas Tom Jones mozgalmas pályafutása során több mint negyven stúdióalbumot készített, amelyek több mint 150 millió példányban keltek el világszerte. Programjában legismertebb világslágerei mellett legújabb stúdióalbumáról, a Surrounded by The Time-ról is elhangzanak majd dalok. A produkció előzenekaraként a Valami Swing nevű együttes koncertezik.

Tom Jones telt ház előtt ad koncertet a Veszprém Arénában
Fotó: VeszprémFest hivatalos

Augusztus 20-án a VeszprémFesten nem tartanak programot, a szombati zárónapon „Negyedszáz” címmel a Cotton Club Singers énekegyüttes ad koncertet. Az együttest 1995-ben alapították, így ha némileg megkésve, de ennek a 25 éves évfordulóját is megünneplik a koncerttel. A veszprémi fellépésen ott lesz a formáció öt legmeghatározóbb énekese: Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Zsédenyi Adrienn, Fehér Gábor és László Boldizsár, közreműködik a helyi Mendelssohn Kamarazenekar, kísér a nyolctagú, fúvósokból és ritmushangszeresekből álló Cotton Club Band.

A VeszprémFesttel párhuzamosan augusztus 17-19. között a jezsuita templomkertben klasszikus zenei koncerteket tartanak a Cziffra fesztivállal együttműködve, ezeken mások mellett kedden Miklósa Erika operaénekesnő, szerdán Szakcsi Lakatos Béla jazzművész, csütörtökön Tompos Kátya színésznő-énekesnő is színpadra lép.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva