Szijártó János | 2024.01.07. 10:00
Gyermekként indiánost játszott, ám felnőttként is őrzi a hagyományt
A veszprémi Budai Tibor (Indi) több más érdekes tevékenysége mellett indián hagyományőrző, a szó legszorosabb értelmében. Néha a Balatonon is feltűnik kenujában, teljes harci díszben, de tavasszal például a Yesterday zenekar videoklipjében mutatkozott be mint marcona törzsfőnök.

Minapi találkozásunk alkalmával arról kérdeztem, miként lesz egy magyar ember a távoli földrész lakóinak kedvelője, követője, s mi készteti arra, hogy elmélyedjen az indián kultúrában.

szijártó jános

Budai Tibor (Indi) indián hagyományőrző több alkalommal járt Észak-Amerikában, a Nagy Tavak környékén lévő indián lakta területeken, és már a következő utat tervezi ottani barátaihoz. A képek a nemesvitai Western parkban készültek Fotó: Szijártó János/Napló

– Az indián, ha úgy tetszik az amerikai őslakos közösség kultúrája már gyermekkoromban mély nyomot hagyott bennem. Gojko Mitic filmjei, a Vadölő, a Vértestvérek, a Nagy Medve fiai, az Ulzana, vagy éppen az Apacsok, számos más hasonló alkotással együtt bátor, félelmet nem ismerő példaképet állítottak elém. Az udvaron, vagy unokaöcsémmel a frissen épült lakótelepi házak között leggyakrabban, az akkori fiúk többségéhez hasonlóan mi is indiánosat játszottunk. Sok év telt el azóta, de felnőttként sem hagytam fel az amerikai őslakos közösség kultúrája iránti érdeklődéssel, rajongással. Cseh Tamás énekes, gitáros csábított ki a Bakonyba, ahol több száz indián hagyományőrző táborozott azért, hogy kipróbálja, saját bőrén tapasztalja meg azt az életformát. Ugyanis a tábor szabályai szerint csak olyan eszközöket használhatott minden résztvevő, amelyeket már az 1850-es évek indiánjai is ismertek. Amúgy mindenki szabadon mozoghatott, de a törzsfőnök utasításai kötelező érvényűek voltak. Egy ilyen tábor után még napokig lehetett az élményekről beszélgetni, hiszen olyan volt ez az egész, mintha egy időgéppel visszarepültünk volna a múltba – elevenítette fel a történteket Tibor.

Budai Tibor közvetlen ember, rengeteg ismerőse, barátja van az országban szerte szét, akik között született indiánok is vannak. Több alkalommal találkozott saját környezetében Dél-Amerikából, Peruból, Chiléből, Bolíviából érkező indián utcazenészekkel, s ha volt rá alkalom még táncolt is velük a zenére.

– A zenéjük is kifejezetten tetszik, így nem esik nehezemre a produkciókban való részvétel, ami persze ilyenkor külsőségekben is megnyilvánul. A saját indián öltözetemben érkezem, sastollakkal, teljes harci díszben, ami a közönséget a zenével együtt még közelebb hozza. Annyira élethű az öltözékem, hogy a nézők általában nem is sejtik, hogy egy magyar hagyományőrzőt látnak. Szinte mindenki fényképezkedni akar velem, amelyben természetesen mindig partner vagyok. Szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy már több alkalommal jártam Észak-Amerikában a Nagy Tavak környékén lévő indián lakta területeken. Irokéz, mohikán, sziú, dakota, cheyenne, navaho törzsek éltek itt többek között. Igyekeztem olyan rendezvényeket keresni, amelyek az ő kultúrájukhoz kapcsolódnak. Így sikerült több törzs rituális táncában részt vennem.

 

– Örömmel töltött el, bár racionális magyarázatot nem tudok rá adni, hogy engem mindenhol barátsággal fogadtak. Ilyenkor teljesen úgy éreztem, hogy itt van az otthonom, közéjük tartozom. Fájó szívvel búcsúztam tőlük minden alkalommal, de elárulhatom, már tervben van a következő látogatás amerikai barátaimhoz – mondta.

Fotó: Szijártó János/Napló

Budai Tibortól azt is megtudtam, hogy komoly gyűjteménye van már az indiánoktól kapott ajándékokból, és sok olyan barátja van, akik hasonlóan gondolkodnak, mint ő. Szeret rajzolni, festeni, s képei zömében – nem meglepő módon – az indián világot ábrázolják. Alkotásai közül a legtöbb már az ismerősök, barátok lakását díszíti.

 

Fő foglalkozását, hivatását tekintve nála a haza szolgálata az első, amit immár 34 éve lovas rendőrként teljesít.

 

Ám szerteágazó érdeklődési köre okán még ez sem a teljes paletta, hiszen verseket ír, emellett country táncos és harcművész is egyben.

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szijártó János

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva