2019.02.05. 20:00
Kihívás Veszprém turisztikai vonzerejének növelése
Mi a veszprémi élmény? A közlekedésen, a szálláson át, a programokon keresztül az emberi interakciókig minden, hangsúlyozta El nem mesélt történetek, avagy Veszprém másképp címmel tartott előadásán Raffai Csilla.

A Pannon Egyetem turizmus intézeti tanszékének munkatársa, a Túrajó tematikus séták szervezője, Raffai Csilla tartott előadást az Agóra Veszprém Kulturális Központban. A szakember Veszprém értékeiről, turisztikai vonzerejéről beszélt, miközben a megyeszékhely ismert épületeiről, városrészeiről kevésbé ismert történeteket is megosztott.

Nem biztos, hogy a vár önmagában elegendő a turistának, a visszatérő vendégnek pedig biztos, hogy további érdekességekre lesz szüksége, mondta el Raffai Csilla, aki hozzátette, egy turistacsoport közel két órát tölt Veszprémben, ami a turisztikai szakembereket komoly kihívás elé állítja. Rámutatott, a turisztikai célpontok kapcsán élmények láncolatáról kell beszélnünk. Az online információk már jelentősen befolyásolják az adott városról kialakuló élményt, akárcsak az, hogy ki milyen módon közelíti meg a várost, hangsúlyozta az előadó, aki példaként a veszprémi vas­útállomást emelte ki. Veszprémben viszonylag kevés, hasonló kategóriájú szálláshely található, ám nincs például ifjúsági vagy nagyobb csoportok befogadására alkalmas szálló.

Veszprém EKF2023 (Fotó: Horváth Virág/Veol.hu)

Fotó: Horváth Virág/Veol.hu

– Ez egyáltalán nem mai kérdés, ezt a városi tanács már 1962-ben leírta – tette hozzá az előadó, aki arról is beszélt, számíthatunk rá, hogy bárki érkezhet már Veszprémbe olyan szándékkal, hogy megtekinti Európa leendő kulturális fővárosát a mai állapotában, még 2023 előtt.

Raffai Csilla előadása részeként említette meg azokat a túrákat, melyek Veszprém érdekes, a helyiek előtt is ismeretlen arcát fedik fel. Kiemelte, hatalmas ereje van a helyi értékek bemutatásának és megfelelő kommunikálásának, hiszen ezek képesek valóban egyedivé varázsolni egy úti célt.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva