Balogh Ákos/Napló | 2021.05.30. 08:00
Külföldi és magyar katonák lepik el a Balaton környékét
Több nemzetközi hadgyakorlat is kezdődött a napokban Magyarországon és java részében Veszprém megye katonai lő- és gyakorlóterein, május végén.

Hetek óta tart a katonai lő- és gyakorlóterek előkészítése és napok óta érkeznek a szárazföldi technikai eszközök és a katonai csapatok is a Veszprém közeli újmajori és „0” ponti katonai területekre, ahol a nemzetközi hadgyakorlatokon vesznek részt. Összesen több mint háromszáz technikai eszköz, szárazföldi és légijárművek valamint több mint ezerötszáz katona részvételével zajlik majd körülöttünk az idei év egyik legnagyobb, legintenzívebb gyakorlatsorozata. A már említett Veszprém közeli gyakorlótér mellett Hajmáskéren, Várpalotán, a tótvázsonyi és újdörögdi gyakorlótereken, az MH Pápa Bázisrepülőtéren és az ország több pontján, a kecskeméti és szolnoki katonai repülőtereken is felbukkanhatnak katonai menetoszlopok, vagy gyakorlatozó harci és szállítóhelikopterek.

Az egyik, a napokban kezdődött gyakorlat a Brave Warrior 2021, azaz a „Bátor Harcos”,

ezen a Magyar Honvédségen kívül amerikai, horvát, lengyel, szlovák és ukrán katonák vesznek részt. A gyakorlat célja a különböző harceljárások nemzetközi környezetben zajló közös gyakorlása.

A másik pedig a Blue Sky 2021, azaz a „Kék Ég”, mely a szárazföldi csapatok helyett a légierős tevékenységek, levegő-föld műveletek komplex, közös gyakorlását tűzte ki célként.

Erre a gyakorlatra több mint egy tucat amerikai harci és szállítóhelikopter érkezett a kecskeméti MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázisra, valamint az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra, ugyanakkor nem kell meglepődni azon sem, ha

ezek a helikopterek, magyar forgó- és merevszárnyú repülős kollégáikkal közösen felbukkannak majd megyénk légterében is.

A Defender Europe 2021 elnevezésű nemzetközi, egy időben, több országban is zajló gyakorlatsorozatba illeszkedő hazai események ideje alatt – várhatóan június közepéig – megnövekedett zajhatásra és a megszokottnál jelentősebb katonai forgalomra kell számítani, továbbá az intenzív gyakorlatozás több alkalommal éleslövészetekkel jár majd. Ennek következtében

az MH Bakony Harckiképző Központ felhívja a lakosság, a természetjárók és túrázók figyelmét, hogy a kezelésükben lévő lőtéri területeken áthaladó, kijelölt turistaútvonalak látogatása tilos a gyakorlatok ideje alatt, egyben megértést és türelmet kértek mindenkitől.

Nyitókép: Balogh Ákos/Napló
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva