promóció | 2022.12.28. 00:01
Ragyogj! – Egy hónap múlva, január 21-én ünnepel Veszprém és a Bakony–Balaton régió
Veszprém a Bakony–Balaton régióval közösen viseli 2023-ban az Európa kulturális fővárosa címet, amelynek első lépése egy látványos megnyitó show lesz január 21-én. A különleges, nagyszabású produkció mellett egész nap, sőt egész hétvégén kísérőprogramok várják a Veszprémbe és környékére látogatókat.

 

A felvezető évek után végre elérkezett a pillanat, amikor Veszprém a Bakony–Balaton régióval közösen felragyog Európa térképén, mint 2023 Európa kulturális fővárosa.

Mint minden EKF-város életében, így a Veszprém–Balaton 2023 EKF program számára is különleges szerepe van a címviselés évét elindító megnyitónak. Ez nemcsak hivatalossá teszi az EKF-év beköszöntét, hanem egyúttal egy örömünnep is, amelyet az utcákra kivonuló közönség, a lebonyolító csapat, a kultúrakedvelők, a város, a régió szerelmesei együtt élhetnek meg.

Rendhagyó produkciók a megnyitó napján és hétvégéjén

14 és 20 óra között Veszprém belvárosában különböző műfajú produkciók futnak majd párhuzamosan, de lesznek gasztronómiai élmények a food truckoknak köszönhetően, a helytörténet kedvelői pedig a veszprémi érsekség jóvoltából vársétákon vehetnek részt.

A Szent Imre téren elhelyezett színpadon például a népzene és a néptánc szerelmesei, a Mackó cukrászda előtti téren pedig bárzongoristák kápráztatják el a műfaj kedvelőit. A városháza előtti téren az ének kerül a fókuszba: veszprémi és régiós énekkarok dalolnak a közönségnek és a közönséggel. A Papírkutyában egész nap a jazz, a blues és a soul fenegyerekei nyűgözik le a hallgatóságot, az Expresszóban pedig délelőtt 10 órától indul a PomPom Party, egy különleges, családi parti.

Az EKF-iroda Kossuth utcai kirakatában a Little Moon produkció tehetséges zenészei zenélnek délután kettőtől éjjelig, a Veszprémi Petőfi Színházban pedig az operett, a színház és az irodalom kedvelői találhatják meg a számukra kedves előadást.

Ragyogj! – A show, amelynek idejére Veszprém mesevilággá változik

20 órától három helyszínen, az Óváros téren, a Kossuth utcában és a várban elkezdődik a megnyitó ünnepség, amelyen látványos produkciókat láthatunk több helyszínen. Fényfestés, zene, tánc, különleges koreográfiák, zenei és látványelemek szövik át Veszprém belvárosának utcáit, miközben megelevenedik a város történelme, a régió sokszínűsége, értékei és az Európa kulturális fővárosa program víziója. Az este felejthetetlen vizuális élményt kínál kicsik és nagyok számára egyaránt olyan közreműködők segítségével, mint Bozsik Yvette társulata, a fénymunkáikról híres Kiégő Izzók csapata vagy ifj. Zsuráfszky Zoltán tánckoreográfus.

Sebastian Schub photographed by Zyanya Lorenzo.

 

Az ünneplés egész hétvégén át tart

Erre az időszakra érdemes lesz akár egy hosszú hétvégét tervezni a régióban. Január 22-én a piacozó kedvűeket az Óváros piac várja és ezen a napon Veszprém a magyar kultúra napját is ünnepli. Ehhez kapcsolódva ingyenes irodalmi tematikájú programokon lehet majd részt venni, például A Nagy Himnusz-sztori elnevezésű zenés irodalmi eseményen, ahol Nyáry Krisztián irodalomtörténész és Bősze Ádám zenetörténész beszélgetnek a műről, miközben a Mendelssohn Kamarazenekar zenél.

Bővebben: veszprembalaton2023.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva