2019.02.06. 20:00
Sokszínű repertoár a Kabóca Bábszínházban
A napokban lesz egy esztendeje, hogy Szőke Kavinszki András vezeti a Kabóca Bábszínházat. Milyen volt az elmúlt év, milyen tervei vannak? – ezt is megkérdeztük a direktortól.

– Fontosnak tartottam, hogy a megszokott mederből ne lépjünk ki hirtelen, hiszen egy sokrétű tevékenységet öszszehangoló intézmény teljes körű működtetéséről van szó – kezdte Szőke Kavinszki András igazgató, aki szerint 2018-ban sikeres évet zártak. – A legnagyobb kihívás számomra, az évad közben átvett bábszínház zökkenőmentes működésén kívül, a 25. Kabóciádé családi fesztivál volt, ami két és fél évtizede városunk egyik legjelentősebb, gyerekeknek szóló fesztiválja – fogalmazott. A rendezvény a város kulturális életében fontos szerepet játszik, hiszen 2009 óta minősített fesztiválként van számontartva, és óriási népszerűségnek örvend főként a családok körében.

Mennyire fontos, hogy kitűnő szakemberekkel dolgozhat együtt?
– Ezt tartom a legfontosabbnak! – jelentette ki Szőke Kavinszki András. – Szerintem egy bábszínház akkor tud épülni és akkor érhet el sikereket, ha minél több, tapasztalattal rendelkező szakembert von be a munkába.

Mint azt elmondta, a bábszínház fiatal, mindössze 18 éves, és rengeteg munkatárs cserélődött az elmúlt években.
– A Kabóciádénál is fiatalabb bábszínházban éppen ezért fontos, hogy olyan szakemberekkel dolgozzunk, akik a bevált módszerek mellett új, friss szemléletet hoznak annak érdekében, hogy minél változatosabbak, színesebbek legyünk – mondta. – Arra törekszem, hogy minél több rendező forduljon meg nálunk, akik saját stábbal dolgoznak. Idén például hat rendezővel dolgozunk hét bemutató során.

Szőke Kavinszki András (középen) a Kabóca Bábszínház szeptemberi évadnyitó társulati ülésén Fotó: Penovác Károly/Napló

 

– Kihívás Veszprém turisztikai vonzerejének növeléseVan-e a Kabócának stílusa, amely csak erre a bábszínházra jellemző?

Szőke Kavinszki András azonnal rávágta, hogy nincs. Egyszerűen azért, mert ma már sokkal pörgőbb, színesebb egy bábszínház működése és repertoárja annál, hogy egy csakis rá jellemző stílust vagy akár bábtípust alkalmazzon. Egyrészt ez szegényessé tenné a palettát, másrészt folyamatosan váltják egymást a rendezők, alkotók, új ötletek, irányzatok fejtik ki hatásukat, ami fontos a folyamatos megújulás tekintetében.

– Az egész életünk roppant módon felgyorsult, ezzel együtt a színház ritmusa is. A sokszínűségre, a változatosságra kell törekednünk azáltal, hogy minél több, különböző területről érkező szakemberrel dolgozunk – magyarázta. – A legfontosabbnak azt tartom, hogy a várost, a közönségünket úgy tudjuk szolgálni, hogy közben megőrizzük szakmai igényességünket, elhivatottságunkat. Igyekszünk minél több stílusban otthonosan mozogni, és megpróbáljuk értékeinket fiatalos lendülettel, hitelesen közvetíteni.

A veszprémi közönség kultúra- és színházszerető. Ennek kapcsán a legnagyobb visszaigazolás az igazgató számára a Kabóciádé, mert ismét kiderült, hogy nagyon sokan ismerik és szeretik őket.
– A Zeng a lélek – karácsonyi misztériumjáték – bemutatója alkalmával örömmel láttam, hogy milyen sokan – főként családok – kíváncsiak a bábszínházunkra. Ez komoly visszajelzés, amire alapoznunk kell. Ezzel szemben a szervezett közönséget illetően van javítanivalónk – derült ki Szőke Kavinszki András szavaiból.

Az igazgatótól megkérdeztük azt is, küldetésének nevezte „székfoglalójában” azt, hogy felkeressék a környékbeli városokat, falvakat is. Ez mennyire sikerült?
– Ez komoly előkészítő munkát igénylő feladat – mondta. – Az egész megyét bejárjuk, hogy hol milyen lehetőségekkel számolhatunk távolság, játszóhely, életkor tekintetében. Milyen igényeket kell figyelembe venni, milyen típusú előadások iránt van érdeklődés. Hány iskolás, óvodás gyerek van? Ennek pontos feltérképezése folyamatban van.

Kiderült az is, hogy az évad végéig januártól kezdődően még négy bemutatójuk lesz, melyeknek próbái most zajlanak. Első a Csillagok csókja, azt követi a Tengerlépő cipő című előadás, A kiskakas gyémánt félkrajcárja és a Farkasbarkas és Rókakoma. Ez a négy bemutató lesz júliusig, aztán elkezd a társulat készülni a 26. Kabóciádéra, melynek a témája a cirkusz. Közvetlenül utána terveznek egy tábort óvodapedagógusok számára, ahol bábosok vezetésével tartanának foglalkozásokat.

Szőke Kavinszki András kiemelte a Papa-mama-gyerekek programot is, amelyet múlt évben kezdtek el. Februárban ennek keretében lesz a Moha és Páfrány előadás, majd márciusban a nagyváradi Lilliput társulata a Csipkerózsikával érkezik Veszprémbe.

Forrás: veol.hu/Juhász-Léhi István
Címlapfotó: Nagy Lajos/MTI

Szirmok – Kabóca Bábszínház

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva