Marton Attila | 2021.07.22. 14:00
Színes programok a Kabóciádén
A bábszínházi előadások mellett koncertek, táncház, bunkerépítés és éjszakai kalandtúra is várja a Kabóciádé Családi Fesztivál résztvevőit július 30-tól három napon át Veszprémben.

A fesztivált 28. alkalommal szervezik meg, és az utóbbi évekhez hasonlóan a veszprémi Séd-völgyben található Kolostorok és kertek rendezvénytér ad otthont az eseménynek a Kabóca Bábszínház rendezésében. A programra az ország több neves bábszínházát is meghívták: az érdeklődők a győri Vaskakas Bábszínház és a Budapest Bábszínház előadásai mellett több kisebb intézmény – így a Ziránó Színház, a MárkusZínház, az Aranyszamár Színház – bemutatóit is láthatja a közönség. A három nap során összesen tizenhat produkciót rendeznek, köztük bábelőadást, babaelőadást és cirkuszi előadást is. A fesztiválon ismert és kevésbé ismert mesék színpadi változatait mutatják be, előbbi csoportba tartozik például a Ludas Matyi, a Babszem Jankó vagy Misi mókus kalandjai.

A Misi mókus kalandjai című előadás egyik jelenete
Forrás: Vaskakas Bábszínház

Emellett számos kísérőprogram színesíti a rendezvényt: három koncertet is rendeznek, kézműves-foglalkozásokkal és szabadtéri kreatív játékokkal is készülnek a szervezők. A fesztivál zárásaként pedig táncházban lehet majd ropni. Szombaton és vasárnap délután bunkerépítésen vehetnek részt a gyermekek, akik Tarczy István képzőművész segítségével formálhatják saját elképzeléseik szerint a közösen létrehozott építményt. Pénteken és szombaton este a tizenhat éven felülieknek szóló marionettelőadás, Sarkadi Bence Pados mesék című előadása lesz látható.

A fesztivál idén is ingyenes, de támogatói jegy vásárlásával segítheti a közönség a szervezőket.

A 2019-es fesztiválhoz hasonlóan ezúttal is lesznek gólyalábas produkciók
Fotó: Balogh Ákos/Napló

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva