veol.hu/Rimányi Zita | 2020.09.07. 10:00
Történetek Veszprém egykori ütőeréről: a Jókai utcáról
Az egykori Hosszú utca Veszprémben a város főútjának, ütőerének számított, Esztergom és Buda felől Városlőd és Pápa irányába vezetett a vár alatt. Ma Jókai utcának hívják, és bár nincs olyan szerepe a közlekedésben és a kereskedelemben, mint hajdan, érdemes sétálni rajta, rácsodálkozni épületeire.

— Két fontos piacot is összekötött a Hosszú utca egykor. Különlegességét érdekes elhelyezkedése adja: két hegy közé ékelődött be — kezdte tájékoztatását Raffai Csilla, a Túrajó séták szervezője, aki azt is megemlítette, hogy a mai Gizella Hotel közelében lévő egykori kispiac a patak partján jó vámszedő helynek számított. Könnyű volt körülhatárolni, amiben persze segített a Séd is.Az egykori Temetőhegyről lefutó Szent István utca is ide torkollik, beszédes, hogy korábban Csorda utcának nevezték, állatokat hajtottak rajta. A másik piac az Óváros tér helyén volt, így a két vásártér közti kereskedelmi mozgás folyamatos lüktetést biztosított. Mára a Völgyhíd mérsékelte a Jókai utca jelentőségét a város közlekedésében.

(Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Borospincék, aranytartalék

Speciális fekvése mellett érdekesek az utca épületei is. Mostanában újra felkapott, népszerű lakóövezet, házait folyamatosan szépítik. Nem mindig volt így, de annak ma is látszanak nyomai, hogy egykor gyönyörű boltíves, dongaboltozatos pincéket alakítottak itt ki.

(Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Ebben az utcában régen is volt minden háznak pincéje, amit furcsállhatnánk, hiszen nincs szőlőültetvény a közelben. Egykor azonban több is volt a környéken, például a Sas-hegyen és a mai Jutasi úti lakótelep helyén. A bort pedig a pincékben tárolták az iparosmesterek, a várhegy oldalában.

A Szent István utca kezdete (Fotó: Rimányi Zita/Napló)

S ha már pincéknél tartunk, nem lehet kihagyni a Sziklát. Ma légi irányítási központ, de eredetileg a nemzeti bank számára épült, biztonságos pincerendszerrel. Trezorját az ország legbiztonságosabb helyének tartották. Egy ideig a koronaékszereket is itt őrizték. Erről emléktábla is tanúskodik, sokan tudják is. Azt viszont már kevesebben, hogy Szálasiék még a teljes aranytartalékunkat is ide menekítették. Olyan bunker van itt, a föld alatt három szinttel, hatezer négyzetméteren, melyben szükség esetén négyezer ember húzhatta meg magát. A II. világháborúban a kórház több részlegét is ide telepítették át, így azok, akik 1945 tavaszán születtek, itt látták meg a napvilágot. Pontosabban egy ideig azt nem láthatták.

(Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Iparosok, mesterek

A Jókai utcában egykor az összes mesterség képviseltette magát. Működött itt pék, csizmadia, órás, asztalos, bognár, kékfestő, szabó, üveges, lakatos, könyvkötő, kötélgyártó, mészáros is. A mesterek itt is laktak. A pék akkoriban még az asszonyok által hozott kenyeret sütötte ki, egyszerre akár nyolc-tíz kilót. Több vendéglátóegység is helyet kapott, étterem is volt, három. A 21. és a 23. szám alatti épület volt egykor a kékfestő Husvéth családé. Ezért hívják Festő utcának azt a közt, ami a ház közelében éri el a Jókai utcát.

Az egykori kékfestő műhely, a ház falán tábla az ismeretlen jótevőknek (Fotó: Rimányi Zita/Napló)

A sarkon állt a műhely, előtte volt a kút, ami ideális volt a folyamat nagy vízigénye miatt. Munkásai a szemben lévő vendéglátóegységben söröztek feladatuk ellátása után, ma ez az épület van kékre festve. A kékfestő műhely ma kívülről picinek látszik, de udvara valójában nagyobb, befelé nyúló. Itt lógatták ki nyolc-tíz méteres magasságból a megszínezett textileket, hogy megszáradjanak.

(Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Emléktábla minden jó embernek

Ezen az utcán a történelem minden lépésnél szembejön. Kőbe vésett vonal jelzi például, hogy az 1803-as árvíz idején, május 7-én meddig emelkedett a vízszint. Itt van a város első barokk szobra is, amely Nepomuki Szent Jánost ábrázolja.

Nepomuki Szent János szobra (Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Ez a szobor jelölte egykor a káptalani és a püspöki városrész határát. Már mai érdekesség, hogy a hajdani kékfestő műhely épületén helyezték el az ismeretlen jó embereknek címzett emléktáblát. Mivel nem kaphat minden arra érdemes személy ilyet, ez a tábla mindazoknak emléket állít, akik teszik a dolgukat, s akiknek hiányát csak akkor érezzük, amikor már nincsenek velünk.

(Fotó: Rimányi Zita/Napló)

Forrás: Veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva