2019.08.15. 19:00
Új szokás Veszprémben: gyere, kávézz a kertemben!
Finn és észt vendégeket is fogadtak a veszprémi Jeruzsálemhegyen harmadik alkalommal nyílt kertkávézókban.

Észtországi hagyomány, hogy nyaranta megnyílnak a kertkávézók. Bár ott is működnek cukrászdák és kávézók („kohvik”), egészen más hangulatú, mikor egy család a saját kertjét nyitja meg és oda várja a betérőket, a vendégeket.Intim, meghitt együttlétek, ahol a házigazdák saját porceláncsészékben kínálják a kávét, a szülők és nagyszülők receptjei alapján készítik a süteményeket. A gyerekek is bekapcsolódnak a programba, készülnek az alkalomra: sütik a finomságokat ők is, a bevétel pedig a zsebpénzük lesz. Mert Észtországban a kerti kávézás üzleti alapú, mindennek megvan az ára. Ott annyira népszerűek ezek a rendezvények, hogy minden hétvégén más-más városban szervezik meg a programot, a nagyobb településeken városrészenként külön-külön.

Az észtek térképpel a kezükben járják be a városokat, városrészeket, állnak meg a kávézókban baráti beszélgetésre, találkozásra. Olyan, mintha búcsú lenne, mondja a veszprémi program egyik ötletgazdája, szervezője, Rácz Nóra, aki észt férjével és két kisgyerekével idén nyáron is részt vett hasonlón. Mostanában a kávézáshoz különböző attrakciók is társulnak; a kertekben kis műsorokat, koncerteket szerveznek. Legutóbb az egyik kertkávézós helyen egy szobaszínházi előadás részesei lehettek: a gyerekek a Piroska és a farkas című mesét nézték a házigazdák lakásában addig, míg a szülők a kertben beszélgettek.

Ezt az észtországi ötletet próbálják átültetni Veszprémbe. Az első kávézást 2016-ban tartották, amikor Veszprém a Finnugor népek kulturális fővárosa címet viselte, a másodikat tavaly, az idei alkalom a harmadik volt. A Veszprémi Magyar-Finn Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozott a Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör, az aktív civil szervezet és a városrészben élők megnyitották kertjeiket, udvaraikat. A Kiskőrösi és a Malomkő utcákban öt helyszínen fogadták a betérőket: nemcsak a városrészben élők, de a város távolabbi pontjain lakók is ellátogattak a kertekbe. Sőt, minden alkalommal vannak az ország határain túlról érkezők is.

Az első évben egy erdélyi fiatal pár úgy ismerkedett meg aznap Veszprémmel, hogy ezt a programot sem hagyta ki. Idén a kertekben finn és észt vendégeket fogadtak, akik veszprémi barátaikat látogatták meg. Veszprémben nyaralt és szívesen vett részt a programon Reijo Sulasalmi, a 2014-ben Gizella-díjat kapott Rovaniemi Finn-Magyar Társaság elnöke feleségével, Railival és annak rokonaival, valamint egy észt pár. Nemcsak a veszprémi egyesület kertjében kávéztak, de végigjárták valamennyi helyet, ahogyan a többiek is. A Veszprémi Jeruzsálemhegyi Baráti Kör udvarán édes és sós sütemények, üdítő és kávé várta a betérőket. Heiter Sándor, a civil szervezet elnöke apró falatkákat, lencse kotlettet sütött; lencsét, rizst, tojást gyúrt egybe, fűszerekkel ízesítette, csatnival tálalta.

A többi udvarban is különböző finomságokat kóstolhattunk, együtt lehettünk barátokkal, új ismeretséget köthettünk, beszélgethettünk. Nemcsak a forróság miatt volt nyaraló hangulata az embernek. A röpke délután idején szinte megállt az idő, ahogyan nyaraláskor: senki nem sietett, jó volt együtt lenni, ismerősökkel és ismeretlenekkel találkozni.

Forrás: Balla Emőke/ veol.hu

Fotók: Pesthy Márton/ Napló

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva