likeBalaton.hu | 2024.06.11. 16:00
Veszprém legrégebbi épületének maradványait találhatták meg helyi régészek
A területen nagy számban találtak kerámiatöredékeket, állatcsontokat, orsógombokat, valamint néhány vastárgyat is.

A középkori Veszprém legrégebbi, X-XI. századi épületének maradványait találhatták meg a helyi Laczkó Dezső Múzeum régészei, akik eredményeiket a veszprémvölgyi ásatás helyszínén ismertették.

– A vármegyében a régészeti feladatellátás elsősorban intézményükhöz tartozik, ezért kezdtek április végén, egy, az egykori jezsuita templom mögötti építkezéshez kapcsolódóan megelőző feltárásba – ismertette Péterváry-Szanyi Brigitta múzeumigazgató.

A területen nagy számban találtak kerámiatöredékeket, állatcsontokat, orsógombokat, valamint néhány vastárgyat is, továbbá egy X-XI. századi épület maradványait.

A veszprémi jezsuita templom mögötti építkezésen végzett ásatáson feltárt középkori leletek 2024. június 7-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

– Az egykori kolostor feltárása már korábban megtörtént, de a környékéről nem voltak ismertek ilyen korai leletek. A mostani feltárás azonban egyértelműen ehhez a korszakhoz, a kolostor alapításának időszakához kötődik, sőt akár az alapítás előttre is tehetők a megtalált leletek – részletezte Pátkai Ádám Sándor régész.

A régész bemutatta a feltárás során talált edénytöredékeket, valamint azt a száraz agyagba rakott kőfal alapot, amely minden bizonnyal a város legkorábbi épületének része lehet. A mintegy tíz négyzetméteres sátortetős, földbe mélyített háznak megtalálták a kőfal alap mellett az oszlophelyeit és a kemencéjét is.

Pátkai Ádám Sándor ásatásvezető régész mutatja a veszprémi jezsuita templom mögötti építkezésen feltárt középkori falmaradványokat 2024. június 7-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

A helyszínen nagy mennyiségben találtak égett maradványokat, amelyből azt feltételezik, hogy tűz pusztította el az épületet. A leletek pontos korát természettudományos vizsgálatokkal fogják meghatározni a szakemberek.

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: Pátkai Ádám Sándor ásatásvezető régész mutatja a veszprémi jezsuita templom mögötti építkezésen feltárt középkori falmaradványokat 2024. június 7-én.
Fotó: MTI/Vasvári Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva