likeBalaton.hu | 2023.07.25. 16:00
Videó: szabálytalankodó motorost üldöztek a rendőrök Veszprémben
Nem volt jogosítványa, de nem ez az egyetlen szabálysértés, amelyet elkövetetett.

A Veszprémi Rendőrkapitányság járőrei intézkedés alá akartak vonni 2023. július 16-án 10 óra 54 perckor egy motorkerékpárral közlekedő személyt Veszprém belterületén.

A motoros az egyik töltőállomásra ment be, majd miután meglátta a rendőröket, elindult és igyekezett a rendőrök elől elhajtani. A külvárosi részen található telephely irányába haladva a motoros előtt egy félsorompó volt lezárt állapotban, így egy emelt szegélyen felugratva próbált az útpadkán keresztül az úttestre hajtani. A motoros többször is kísérletet tett arra, hogy kivonja magát az intézkedés alól, haladása során több közlekedési szabályt is megszegett, végül sikerült a rendőrök elől motorral elhajtania.

A délelőtt folyamán az egyenruhások a személyleírás alapján azonosították az akkor már gyalogosan, korábban viszont motorral közlekedőt, és intézkedés alá vonták.

A 20 éves veszprémi lakos nem rendelkezett vezetői engedéllyel

Az általa vezetett motor nem volt forgalomba helyezve, és sem hatósági jelzéssel, sem érvényes gépjármű kötelező-felelősségbiztosítással nem rendelkezett a jármű. Ezeken a szabálysértéseken túl a fiatal férfi elmulasztotta a sávváltások alkalmával az irányjelző használatát.

A helyi férfit a rendőrök az engedély nélküli vezetés miatt őrizetbe vették, és szabálysértési eljárást indítottak ellene érvénytelen hatósági engedéllyel vagy jelzéssel közlekedés, illetve 7 rendbeli közúti közlekedési szabályok kisebb fokú megsértése miatt.

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva