19. Pannonfíling Filmfesztivál
Helyszín Veszprém, Vár utca 17
Időpont
A Pannonfíling keretében idén is változatos rövidfilmeket láthat a közönség Veszprémben.

19. Pannonfíling: Ismét jön a rövid filmek hosszú napja

Animációs film, kisjátékfilm, természetfilm és filmetűd is szerepel a 19. Pannonfíling Mozgóképes Találkozó programjában, amelyet november 11-én, szombaton rendeznek meg Veszprémben, a FOTON Audiovizuális Centrumban.

2005-ben tartották az első Pannonfíling Mozgóképes Találkozót Veszprémben, amely azóta is jó bemutatkozási lehetőség a filmes alkotóknak, és kiváló alkalom az érdeklődő közönségnek, hogy kötetlenül beszélgessen a látottakról a szakmai zsűrivel és a filmesekkel.

Dósay Norbert és Németh Csaba Miklós, a Pannonfíling Mozgóképes Találkozó szervezői elmondták, az előzsűrizés során közel ötven nevezés közül választották ki azt a tizennyolc rövidfilmet, amely bekerülhetett a versenyprogramba.

A találkozó jelmondata – rövid filmek hosszú napja – továbbra is igaz, hiszen a rendezvény szombat délelőtt 11 órától egészen estig tart. A 19. Pannonfílingen idén is változatos rövidfilmeket láthat a közönség a vetítéseknek helyet adó FOTON Audiovizuális Centrumban, hiszen lesznek kisjátékfilmek, animációs filmek, drámai és romantikus történetek is.

Az idei Pannonfíling szakmai zsűrije Baranyi Benő, filmrendező, író, producer (Zanox – Kockázatok és mellékhatások, Bújócska, Anja), Szy Marcell, producer (Hogy ne győzzünk) és Varga Richárd, kulturális menedzser (Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa).

A 19. Pannonfíling Mozgóképes Találkozót november 11-én, szombaton tartják a veszprémi FOTON Audiovizuális Centrumban.

Veszprém, 2023. június 6. A Foton Audiovizuális Centrum épülete a veszprémi várnegyedben, az avatás napján, 2023. június 6-án. A háromszintes létesítményt az egykori Simoga-ház melléképületének átalakításával hozták létre a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fõvárosa program támogatásával, 2,5 milliárd forintból. MTI/Katona Tibor

A Foton Audiovizuális Centrum épülete a veszprémi várnegyedben
Fotó: MTI/Katona Tibor

Mi az a Pannonfíling?

Rövidfilmes szemle és verseny, amely a veszprémi ősz egyik különleges kulturális programja.

A fesztiválon a hazai és határon túli amatőr és független filmesek már 2005 óta bizonyítják hogy egy jó történetet nem csak sok millió dolláros robbanásokkal, autósüldözéssel és szilikon domborulatokkal lehet elmesélni. Az elmúlt években alacsony költségvetésből, de annál nagyobb lelkesedéssel és kreativitással készült

roadmovie-t, háborús drámát, sci-fit, szerelmi történetet, videóklipet és animációs filmet is láthattak a nézők.

Az elmúlt években itt debütált alkotók közül nem egy ma már megbecsült tagja a hazai mozgóképes szakmának, és a Pannonfílingen bemutatott filmjeik más – hazai és nemzetközi – fesztiválokon is sikerrel szerepeltek.

A legelső Pannonfílingen a zsűri tagjai Felhősi István (festőművész), Fenyvesi Ottó (költő, író, képzőművész) és Sára Sándor (operatőr, filmrendező) voltak. Az eltelt években rajtuk kívül is rengeteg neves szakember fordult meg a zsűriben, például M. Tóth Géza (animációs rendező, producer), Áfrány Gábor (médiaművész), Szajki Péter (forgatókönyvíró, rendező), Trócsányi Gergely (zenész), Vadócz Péter (filmes), Réz András (filmesztéta, forgatókönyvíró), Buvári Tamás (rendező, forgatókönyvíró), Farkas Franciska (színésznő), Krámer György (koreográfus), Pálfi György (filmrendező), Ujj Mészáros Károly (filmrendező), dr. András Ferenc (egyetemi docens), Vranik Roland (filmrendező, forgatókönyvíró), Can Togay (filmrendező, forgatókönyvíró, színész), Sós Ágnes (filmrendező).

A belépés ingyenes. A részletes program megtalálható ezen az oldalon és a rendezvény közösségi média oldalán. A rendezvény fő támogatója a VeszprémFest Veszprémi Kultúráért Alapítvány, az esemény szervezője és lebonyolítója a Szellemi Regenerációs Társulás.

 

Nyitókép: illusztráció/Freepik

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva