A rali-Eb szezonnyitó eseménye: Rally Hungary
Helyszín Veszprém,
Időpont

A Rally Hungary lesz a szezonnyitó a rali-Eb 2024-es idényében

Az eddig hagyományosan a sorozat utolsó versenyeként megtartott magyarországi futam az idei naptárban az első helyre került és új helyszínen is. rendezik meg. Kelet-Magyarország helyett a veszprémi murvás pályákon, április 12-14. között. Kovács Levente, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség versenyigazgatója, a Veszprém megyei autósportbírók vezetője számolt be az esemény részleteiről.

– Komoly sportdiplomáciai siker a veszprémi verseny, hiszen utoljára 2013-ban volt akkora átalakítás a rali-Eb versenynaptárában, mint idén

– hangsúlyozta a vezérigazgató.

Mád, 2020. november 7. A német Marijan Griebel és Tobias Braun páros a Citroen C3 R5 versenyautójukkal a rali Európa-bajnokság (ERC) futamában, a Rally Hungary negyedik gyorsasági szakaszán Mád közelében 2020. november 7-án. MTI/Sóki Tamás

A 2020-as Rali Európa-bajnokság a Rally Hungary negyedik gyorsasági szakaszán
MTI/Sóki Tamás

– A rali Európa-bajnoki sorozat nemzetközi promótere fontosnak tartotta, hogy Magyarország az aszfaltos verseny helyett murvás viadalt rendezzen. Így került át a sorozat idei hazai helyszíne Nyíregyháza környékéről Veszprém térségébe. A régióban a ralinak óriási hagyománya van. Több évtizede rendeznek itt országos bajnoki futamokat – emelte ki a Veszprém megyei autósportbírók vezetője.

A rali-Eb nyitóeseményén azokat a klasszikus, Veszprém-környéki murvás pályákat szeretnék használni, amelyeket már a versenyzők és a nézők is ismernek. Nagyon pozitív a visszajelzés a külföldi versenyzők részéről is.

– Mivel a veszprémi lesz az Eb szezonnyitó futama, mindenki el fog jönni, aki picit is késztetést érez, hogy részt vegyen a sorozatban és harcba szálljon az Európa-bajnoki címért. Kifejezetten erős és népes mezőnyre számítunk – zárta gondolatait Kovács Levente.

 

 

Nyitókép: A 2020-as Rali Európa-bajnokság a Rally Hungary negyedik gyorsasági szakaszán
MTI/Sóki Tamás

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva