Baláca Élménypark nyitány – Hagyományőrző forgatag
Helyszín Nemesvámos,
Időpont
A római kort idéző hagyományőrző csapatok életre keltik a közel 2000 éves antik római villagazdaságot.

A nap során megelevenedik a kemény hadjáratokat folytató, egykori Római Birodalom szelleme és a Pannonia közepén álló, polgári élettel teli, hajdani családi birtok. A „Nyitányon” a látogatók magukra ölthetik az éles ütközetek során is használt harci eszközöket, kipróbálhatók lesznek a fegyverek, páncélok és katonai viseletek.

Gladiátorjátékok, légiós felvonulások, párbajjelenetek színesítik majd a villa tereit, de nemcsak a katonai tábor dicsőséges hétköznapjait fedezheti fel a közönség, hanem akár az ünnepekhez kapcsolódó áldozati szertartásokat is. A rendezvényen megismerhetik Baláca történelméhez kapcsolódó népcsoportokat, az életmód izgalmas elemeit.

A gasztronómia kedvelői sem maradnak program nélkül, íz- és időutazást kínál az antik konyhaművészetről szóló előadás, a régészeti park pedig szakmai tárlatvezetéssel is feltérképezhetővé válik.

A család kisebb és nagyobb tagjait fibulakészítés, mediterrán fűszerkert-varázslat és a római ünnepnaptárhoz kapcsolódó múzeumpedagógia foglalkozás is várja a Hagyományőrző forgatagban.

PROGRAM:

10:00 Kapunyitás

11:00-15:00 Hagyományőrző forgatag az alábbi csapatok részvételével: Legio Leonum, legio XV Apollinaris cohors II., Familia Gladiatoria, Collegium Gladiatorum, Teut OS – Szarvas Törzs, Legio X Gemina, Nova Roma

12:00-13:00 Nyilvános sajtótájékoztató; a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program bemutatása a MNM Villa Romana Baláca idei szezonjában

13:00-13:45 Ókori gasztronómiai előadás. Előadó: Filp Csaba DLA (Magyar Képzőművészeti Egyetem)

14:00-14:30 Római áldozatbemutatás Baláca és az EKF Program üdvéért

16:00-17:00 Szakmai tárlatvezetéssel egybekötött parktörténet – Baláca régészeti feltárásához kapcsolódó kutatási program ismertetése, Kovács Loránd Olivér vezető régésszel

Kiállítások:

Romkert

Római kőtár

Hétköznap/Luxus vidéken

A villagazdaság élete (benne VR kiállítás)

 

Nyitókép: Facebook/MNM Villa Romana Baláca

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva