Beszélgetés Visky András József Attila-díjas íróval
Helyszín Veszprém, Jutasi út 18/2
Időpont
Isten telepített ide bennünket címmel Visky András József Attila-díjas író Kitelepítés című, 2o22 őszén megjelent regényéről a szerzővel Tóth Sára irodalomkritikus beszélget.

Isten telepített ide bennünket címmel Visky András József Attila-díjas író Kitelepítés című, 2o22 őszén megjelent regényéről a szerzővel Tóth Sára irodalomkritikus beszélget.

Egy gyermek emlékképeiből és képzeletéből áll össze Visky András életrajzi ihletésű regénye. Református lelkész édesapját koncepciós perben elítélik, feleségét, Júliát hét gyermekével és a fogságot önként vállaló pesztonkával pedig kitelepítik a Duna-Deltával határos Bărăganpuszta egyik lágerébe, ahol több mint négy évig fagyoskodnak és éheznek.

Lehet-e az ember története, a mi történetünk, egyben Isten története? Hogyan lehetünk szereplői ennek a történetnek? A történelmet a győztesek írják, de vajon a történetet is? Miért hangsúlyozza Szent Pál az erőtlenséget? Lehet-e traumatizáltként/túlélőként gyűlölet és bosszúvágy nélkül élni? Meg lehet-e bocsátani embereknek? Meg lehet-e bocsátani Istennek? Egyenlő-e a szabadság a szabad-lábra helyezéssel? Mit jelent az Istentől kapott békesség? „Nem úgy adom, ahogy a világ adja.” – Vajon mi a különbség? Mit jelent ma az evangélium? Tudnak-e a keresztények kortársai lenni saját kultúrájuknak?

A Veszprém-Balaton Keresztény Kultúrájáért Alapítvány jóvoltából a rendezvényen a részvétel ingyenes az Érseki Főiskola dísztermének befogadóképességéig.

Fotó: Art Media Veszprém

 

Facebook-esemény itt.

 

Nyitókép: Art Media Veszprém

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva