Böjte Csaba tart előadást Veszprémben
Helyszín Veszprém, Táborállás park
Időpont
A ferences rendi szerzetes, író, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója az apák családban betöltött szerepéről beszél az Agóra hétfői rendezvényén.

Böjte Csaba Merjünk az asztalfőre ülni címmel tart előadást, amelyen számtalan nevelési és életviteli kérdés merül fel, amelyet a szerzetes sajátos humorával, több száz árva gyerek „atyai” szerepével a háta mögött olyan megközelítésben, szeretettel tud megválaszolni, mely mindenki számára útravalót adhat.

Miként lehet megtanítani a gyermekeknek az érzelmeik felismerését, kezelését? Hogyan lehet jól szeretni a gyermekeket úgy, hogy megadják számukra a megfelelő önállóságot és kereteket is egyszerre? Milyen új kihívásokkal kell szembenézni a világjárvány okozta élethelyzetekben? A közösség és a család ereje, példamutatása miként tudja befolyásolni, segíteni a fiatalokat eligazodni a világban? Ki a felelős szülő? Hogyan neveljenek boldog gyerekeket? Miként tudnak a szülők – apa és anya – töltődni, erőt meríteni a mindennapi kihívásokhoz?

Az előadást interaktív beszélgetés követi, amikor a vendégeknek is lehetőségük lesz kérdezni.
A rendezvény moderátora: Tibenszky Moni Lisa, újságíró, a Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője
A belépés díjtalan.

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva