ELMARAD: Forte Társulat – Az idő marasztalása – Bodosi György művei alapján
Helyszín Veszprém, Megyeház tér
Időpont

Az idő marasztalása című előadás a Forte Társulat rendhagyó Kultháló VEB2023 projektjének végeredményeként született meg a Balaton-felvidéki Pécselyen, ahol Horváth Csaba és Földeáki Nóra több mint egy éven át kutatta dr. Józsa Tivadar, írói nevén Bodosi György szellemi hagyatékát.

A falu és a szomszédos települések körorvosaként hosszú évtizedekig szolgált polihisztor szerzői munkássága nemcsak a saját közegében, de szélesebb irodalmi körökben sem közismert. Pedig indulását a hatvanas években Illyés Gyula és Weöres Sándor is támogatta. Fő hivatásának szentelte az életét, s miközben járta szeretett térségének falvait és gyógyított, mindent megfigyelt. A falusi ember karakterét, sorsát, életformáját és problémáit, a természeti jelenségeket, állatokat, növényeket, az idők változását és az univerzum tanításait. Benyomásait és elmélkedéseit versekben, esszékben, drámákban, tájregényben rögzítette, de írt szociográfiát, betegnaplót, publicisztikát, riportot, úti jegyzetet, családtörténetet is. Szenvedélyesen gyűjtötte a környék régészeti leleteit, amelyekből kisebb múzeumot rendezett be.

A Forte társulat tagjai ennek a hatalmas életműnek a nyomába eredtek, és az idei nyáron hosszabb-rövidebb időszakokat Pécselyen töltöttek. A nehezen hozzáférhető Bodosi-szövegek tanulmányozása mellett a lokális értékekre fókuszáltak: a hagyományokra, a tárgyi emlékekre, a kollektív emlékezetre, a genius locira. A Völgyvallatás projekt egy-egy állomásán nyitott alkalmakat hirdettek, ezzel is segítve a helyi közösség bevonását. Az idő marasztalása ennek az alkotófolyamatnak a megkoronázása.

Életképek, történetek, karakterek egy falu életéből, költőiség és fizikalitás Dresch Mihály lélekemelő zenéjével, amiből egy saját törvények szerint működő ismerős világ áll össze. Bodosi György életműve a lokálisból merít és az egyetemes felé tart. Ezért is érdemes arra, hogy kiemeljük az ismeretlenség ködéből és közkinccsé tegyük.

A nagy sikerű pécselyi bemutató után az előadás a veszprémi színházszerető közönség számára is közvetíti a hely és a színházi beavató program értékeit.

 

Szereplők:

 

Bari István e.h.

Fehér László

Földeáki Nóra

Hevesi Fani e.h.

Horkay Barnabás

Kondákor Ajsa Panka e.h.

Krisztik Csaba

Pallag Márton

Widder Kristóf

Zenészek:

 

Dresch Mihály

Zimber Ferenc

Mohácsy Lőrinc Ágoston

Zene: Dresch Mihály

Rendező: Horváth Csaba

Az előadáson való részvétel ingyenes, előzetes jelentkezés nem szükséges.

 

Nyitókép: Forte Társulat hivatalos

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva