Fototaxis
Helyszín Veszprém, Vár utca 17
Időpont
A Fototaxis című kiállítás – mely tizenhárom fiatal fotós munkáit mutatja be – egy vállaltan heterogén válogatás, amely épp ezáltal tud egyfajta áttekintést adni a legmarkánsabb kortárs alkotói tendenciákról.

Változatosak a pozíciók, stratégiák, témaválasztások és épp ezért nehéz is egy átfogó koncepció mentén beszélni az anyagról. Talán érdemes a művészeti fogalmakon túlmutató, egyéb tudományterületek, filozófiai irányzatok felől közelíteni az értelmezéshez.

A kiállításon látható művek éppen ezen gyakran teljesen különböző világok egymás mellettiségét és az ebből fakadó feszültséget mutatják be. Bakonyi Bence hideg, magányos nagyvárosai ütköznek Sivák Zsófi kerecsendi cigánytelepen készült portréival, Koleszár Adél felkavaró mexikói sorozata (bántalmazott nőkről) egy teljesen más szegmensét tárja elénk a világnak, mint Zellei Boglárka érzékeny munkái a különböző magyarországi bemerítkezési szertartásokról és ezáltal keresztény közösségekről. Kaszás Tamás vidéki Elvis kultuszt bemutató sajtófotója és Schmied Andi tel-avivi gazdag nyugdíjasait ábrázoló sorozata iróniájukban közös, ám földrajzilag nem is lehetnének távolabb egymástól. Ezen nagyon eltérő és egymással összeütköző világokat, melyek valószínűleg soha nem is találkoznak egymással, hozza közel a maguk fragmentáltságában a kiállítás, miközben mindezt folyamatosan aláássa egy ember nélküli, azon túlmutató, tárgyorientált nézőpont beemelésével.

Fotó: Koleszár Adél

Címlapfotó: Bakonyi Bence: Túl a valóságnak hitt tér határán

Helyszín: Csiszák Galéria

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva