Gizella napok 2019
Helyszín Veszprém, Óváros tér
Időpont

Installációavatás, kiállításmegnyitók és irodalmi piknik, történelmi felvonulás és a korábbiaknál több könnyűzenei rendezvény fémjelzi a Gizella-napok programját.
A május 6. és 12. közötti rendezvénysorozatban harminc helyszínen ötven ingyenes programot szerveznek. A hivatalos megnyitót kedden 16.30- tól tartják az érseki palotában az itáliai barokk festészetet bemutató kiállítással. Porga Gyula polgármester elmondta, a Gizella-napokkal a város a sokszínűségét ünnepli, immár 28. alkalommal. A programsorozat idén két új helyszínnel bővül.

Közzétette: Veszprémi Programiroda – 2019. április 17., szerda

A Dubniczay-palota udvarán könnyűzenei koncertek, a Szent Imre téren családi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket. A Gizella-napok egyik különlegessége a rendszerváltozás 30. évfordulójára készülő installáció lesz, a New York-i Edina Seleskovic szabadtéri alkotását a Szabadság téren avatják fel május 10-én. A hagyományoknak megfelelően a Kossuth utcáról a várba érkező történelmi felvonulás után adják át a Gizella-díjakat május 11-én a Szentháromság téren, beszédet mond Ugron Zsolna írónő, az ünnepi műsorban Szalóki Ági és Bognár Szilvia énekes lép fel.

Ismét bekerült sport a rendezvény kínálatába, a VEDAC másodszor szervez súlylökőpárbajt. Gizella királyné halálának 960. évfordulója alkalmából átadják a Cholnoky és Almádi úti körforgalomban a Gizellát ábrázoló új szobrot. A korábbiakhoz képest több könnyűzenei rendezvény szerepel a kínálatban.

Koncertet ad a Vad Fruttik, Majka, Gájer Bálint, a Szabó Balázs Bandája, az Aranyakkord nevű duóban fellép a Quimbyből ismert Kiss Tibor, Tátrai Tibor gitáros a The Bluesberry Banddel lép színpadra.

 

A képzőművészeti programok közül kiemelkedik a Tavaszi tárlat megnyitója. A rendezvénysorozat zárásaként népművészeti kirakodóvásárt tartanak az Óváros téren és a Vár utcában.

Részletes programtábla:

Fotó: A Gizella Napok hivatalos sajtóinformációi

Fotó: A Gizella Napok hivatalos sajtóinformációi

A rendezvény ideje alatt több forgalomkorlátozásra lehet számítani a városban, ezért érdemes időben tájékozódni. Az önkormányzat az alábbi információkat adta közre:

A Gizella Napok rendezvénysorozat idején a Szeglethy utcai mélygarázs 2019. május 10-én (péntek) 17 órától 2019. május 13-án (hétfőn) 7 óráig díjmentesen használható.

A rendezvény idején 2019. május 10-én (pénteken) 12.00 órától 2019. május 12-én (vasárnap) 19.00 óráig a Szabadság téri körforgalomtól a Vár utcáig útlezárásra kerül sor.

2019. május 10-én (pénteken) 15 óra 20 perctől 16 óráig a Szabadság tér lezárásra kerül.

Továbbá 2019. május 11-én (szombaton) 15 órától 16 óráig részleges forgalomkorlátozás várható az Almádi út és a Cholnoky utcai körforgalomban.

A jelmezes felvonulás útvonalán, 2019. május 11-én (szombaton) 17.00 órától a rendezvény ideje alatt a Brusznyai utcán és a Rákóczi utcán részleges forgalomkorlátozás várható.

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva