HÍD - a Magyar Kultúra Napja alkalmából
Helyszín Veszprém, Brusznyai Árpád utca 2
Időpont
Irodalmi és zenei rendezvényekkel vár a Pannon Várszínház a Magyar Kultúra Napja alkalmából.

01.22. szombat 18 óra

BARTÓK ÉS ADY – a Forte Társulat, a Mendelssohn Kamarazenekar, a Lukács Miklós Cimbiózis Trió és a Pannon Várszínház közös produkciója

A két egyfelvonásost tartalmazó estben a zenészek, színész-táncosok a színház misztériumán keresztül világítanak rá a két magyar művészóriás, Bartók és Ady univerzumának párhuzamaira, sorsszerűségük azonosságaira. Ady és Bartók kortársak voltak, akik távolról figyelték és tisztelték egymást. Mindketten nyelvújítónak számítottak koruk művészetében és bár nem igazán volt közöttük személyes kapcsolat, néhány dokumentum azt igazolja, hogy hatottak egymásra. Erről tanúskodik Bartók hagyatékának könyvtárában az Ady verseskötetekben talált több mint másfél száz ceruzás jelölés. Bartók op.16-os dalciklusa pedig az egyetlen olyan műve, ahol a szerző konkrétan a műköltészetből merít, azaz Ady versekre komponál. Az est első részében látható koreográfia inspirációja Bartók Béla szellemi hagyatéka, illetve egy konkrét műve: az 5. vonósnégyes, míg a szünet után Lukács Miklós cimbalomművész–zeneszerző Ady Endre rövid novellái ihlette – a kortárs zene, a jazz és a különböző népek népzenéinek ötvözetéből álló – zenéje adja az alapot. Horváth Csaba rendező-koreográfus segítségével így egyszerre lehet jelen a kortárs és a 20. századi művészet, hogy egy összművészeti élményben részesüljön a közönség, s mindezt a modern színház világában.

01.23. vasárnap 17 óra

GÉCZI JÁNOS: A napcsíkos darázshoz (Kalligram 2021) kötetbemutató – a Forte Társulat, Kovács Attila zongoraművész és a Pannon Várszínház színészei közreműködésével

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva