Holtszezon Warm Up-koncert: Valami Ulpius – Hocuspony – Lenkke
Helyszín Veszprém, Virág Benedek utca 4
Időpont

Grunge, garázsrock, elektro chill és tánc: nagyjából így lehetne összefoglalni a Holtszezon hivatalos bemelegítő buliját. Érdemes a szöveget figyelni!

VALAMI ULPIUS

…és látja, hogy mi folyik körülötte és elégedetlen és nem tesz semmit. Ő az, akinek gyomorgörcse van a fogyasztói társadalomtól, de már várja a következő black fridayt. Ő az, akinek fontos a környezettudatosság és szociálisan is érzékeny, de a kaját az Aldiból, a ruháit pedig a h&m-ből szerzi be. Néha ráeszmél erre az egészre, és akkor üvölteni akar, de már vagy nem érzi jogosnak, vagy fél, vagy azt gondolja, hogy úgyis mindegy. A VALAMI ULPIUS ismeri őt. Helyette zenél, helyette üvölt, helyette röhög, helyette van. Vagyis ő az.

HOCUSPONY

„A Hocuspony zenekart nem kell már bemutatni, 2020 óta stabilan ott vannak a hazai underground szívcsakrájában, és a több más korábbi, vagy még mindig aktív zenei projektből összeverődött négyes már közel három éve hozza azt a koszos, életteli és ráadásul magyar nyelvű garázsrockot a színtérre, ami előttük nagyon hiányzott onnan.”

LENKKE

Lenkke_ (Fehér Lili) a koncerteken merengős alterpop dalai mellett teret hagy a táncra hívó elektronikus underground energiáknak. Angol-és magyar nyelvű trekkjeit énekléssel, rappeléssel, dorombolással, furulyázással és potméterek tekergetésével hívja életre.

Akusztikus és elektronikus zene iránti érdeklődése párhuzamosan alakult, de utóbbi lett az a stílusirányzat, amiben igazán önmagára talált. Öt éve kezdett el aktívan zenéléssel, zenekészítéssel foglalkozni, ebből hármat a híres Kőbányai Zenei Stúdióban töltött. 2023-ban bekerült a Kikeltető mezőnyébe, ahol más feltörekvő tehetségek között mutathatta meg rátermettségét. A produkciója csupa pozitív reakciót váltott ki a közönségből és a szervezőkből egyaránt. Ennek köszönhetően felléphetett többek között a Kolorádón, a Bánkitó Fesztiválon és Szigeten.

A pörgős nyári hónapokat követő ősszel megjelentette a Csillabércen forgatott Gödör live session videót, majd 2 dalos bemutatkozó kislemezét, a Gödör/Szélnek eresztett single-t. Ősszel az Analog Balaton vendégeként szerepelt több vidéki turnéállomáson.

Kapunyitás: 19:00

Menetrend:

20:00 Valami Ulpius

21:15 Hocuspony

22:15 Lenkke

 

Nyitókép: veszpreminfo.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva