Mária főhadnagy - Bérletszünet
Helyszín Veszprém, Óvári Ferenc út 2
Időpont
Huszka Jenő romantikus nagyoperettje, a Mária főhadnagy a Petőfi Színházban.

A történet 1848-ban, Bécsben kezdődik. Az igaz történeten alapuló mesében a magyar érzelmű Máriát rokonai egy osztrák arisztokratához készülnek férjhez adni. Szerencsére megérkezik Antónia, Mária nénikéje és az ő, valamint a kissé bolondos szabó, Zwiekli Tóbiás segítségével a lánynak sikerül még időben elszöknie. Hogy a már forradalom hevében égő Magyarországra juthasson, nemzetőr egyenruhát ölt magára és egy félreértés folytán beáll katonának. 1849-ben, a budai honvédtáborban is férfiként, testvérbátyja nevén, Lebstück Károlyként szolgál a seregben. Vitézségéért immáron alhadnagyi rangot kap. Hanem, igen sok konfliktusa akad fölöttesével, a szigorú Jancsó hadnaggyal, aki többször is megrója könnyelmű hősködéséért, aki nem is sejti, hogy Mária, bécsi szerelme van katonai mundérban. Természetesen „az alhadnagynak” sem
közömbös a jóképű férfiú. A kalandos történet végén persze egymásra találnak és a bolondos Zwiekli is révbe ér az ő Pannijával.

A Veszprémi Petőfi Színház szereposztása:
Mária | Bori Réka
Jancsó | Jenővári Miklós
Antónia | Halas Adelaida
Draskóczy | Szeles József
Panni | Széles Flóra
Zwiekli | Tóbiás Lukács Dániel e.h.
Biccentő strázsamester | Kőrösi Csaba
Herbert | Keresztes Gábor / Gaál Attila Csaba
Simonich | Nyirkó István
Hortenzia | Módri Györgyi
Krancz | Máté P. Gábor
Jurátusok, utcanép, udvarnép | Csizmadia Renáta, Pej Liliána, Pongrácz Kitti,
Hunyadvári Ádám, Pató Bálint, Topár Ádám

Tánckar | Bónyai Kiss Krisztina, Domány Réka, Langó Bernadett,
Zsár Melinda, Kálmán Péter, Móga Bence, Szabó Gábor, Zsombori
Miklós

Közreműködik a Dunakeszi Szimfónikus Zenekar

Vezényel: Farkas Pál
Koreográfus: Lénárt Gábor
Díszlettervező: Libor Katalin
Jelmeztervező: Vesztergomi Anikó
Zenei vezető: Teleki Gergő
Ügyelő: Madár K. Zoltán
Rendezőasszisztens: Péti Krisztina
Társrendező, játékmester: Bozsó József
Rendező: Seregi Zoltán

Az előadás hossza 2 óra 40 perc.

Nyitókép forrása: Facebook/ Veszprémi Petőfi Színház

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva