Oláh Ibolya nagykoncert
Helyszín Veszprém, Óvári Ferenc út 2
Időpont
A magyar könnyűzenei élet egyik legmeghatározóbb művésze - kinek egyedi hangja, stílusa senkiével sem összetéveszthető - június 5-én 19 órakor a veszprémi közönséget kápráztatja el nagykoncertjével Oláh Ibolya.

Oláh Ibolyát 2004-ben, egy tehetségkutató döntőseként ismerhette meg az ország, azóta pedig nem csak számos díjjal gazdagodott, de Magyarországon nincs olyan ember, aki ne ismerné a nevét!
„Hatalmas öröm hogy – V. Lélektől-lélekig Színház Gyógyító Erejének Fesztiválja után – ismét Színházunkban köszönthetjük! Június 5-én 19 órakor egy vidám, lendületes műsort hoz el a veszprémi közönségnek, amely a hazai kínálatban mindenképpen a legkülönlegesebb élményt nyújtó produkciók közé tartozik!” – írta a Veszprémi Petőfi Színház.

Oláh Ibolya fúvós szekcióval kiegészülő nagyzenekari koncertje a minőségi zenei élmény mellett hűen tükrözi az előadó és a zenekar közti tökéletes harmóniát, amelynek a közönség is a részesévé válik. A repertoárban megtalálhatóak épp úgy a líraibb, mint az energikusabb dalok.
A nagyzenekari felállásban felcsendülnek többek között „A szerelemnek múlnia kell” és az „Édes méreg”, „Nem kell” mellett 2022 új slágere, a „Nem adom el!” nagyzenekari változata, valamint magyar és nemzetközi slágerek feldolgozásai is.

Jegyek online is válthatóak a színház oldaldán.

„A gépezet része nem leszek, lehet majd, hogy esek-kelek, de nem adom el” (Oláh Ibolya: Nem adom el – részlet)

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva