Keszey Ágnes | 2018.06.29. 14:00
Megnyílt a Vonyarcvashegyi Művésztelep
Nezih Onur fotóművész kiállításával vette kezdetét csütörtökön a Vonyarcvashegyi Művésztelep. A festészetet kedvelő közönség az alkotók munkájába is bepillanthat.

 

Idén a Vonyarcvashegy című vers ihletésére alkotnak a festők. A település egyik nevezetessége a Szent Mihály kápolna Fotó: Zalai Hírlap – Keszey Ágnes/archív

Immár 27-dik alkalommal rendezi meg a Vonyarcvashegyi Művelődési Ház a nyári nemzetközi művésztelepet. Idén a török Nezih Onur képző-és fotóművész fényképeiből rendezett kiállítással vette kezdetét az esemény. A török vidéket, régi mesterségeket a közönség elé táró fotók és művészi fényképek a Községházán tekinthetők meg július 2-ig. A művésztelep résztvevői pedig július 3-ig alkotnak a Művelődési Házban. Illésné Major Julianna, az intézmény igazgatója elmondta: a 16 művész részvételével zajló esemény a nagyközönség számára is nyitott: napközben bárki bepillanthat az alkotófolyamatba. Mint mindig, idén is egy téma lesz a középpontban: a török költő, Serdar Ünver Vonyarcvashegy című versének ihletésére készülnek a képek.

A tavalyi művésztelep egy pillanata, a kép bal oldalán Illésné Major Julianna Fotó: Zalai Hírlap – Keszey Ágnes/archív

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva