Péter B. Árpád/zaol.hu | 2022.11.20. 16:00
A Vonyarcvashegyi Kolbászolón több mint negyven csapat versengett
Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a turisztikai egyesület a Vonyarcvashegyi Kolbászolót a Balaton-parti településen. Ezúttal több mint negyven csapat versengett a reggeli böllérbemutató után.

A Rendezvénytéren a helyi böllérek s az ország számos pontjáról összegyűlt barátaik mutatták be, hogyan kell villámgyorsan feldolgozni egy jókora sertést, majd a benevezett több tucat csapat munkához látott a hatalmas sátor alatt: ki-ki ízlése és fantáziája szerint készítve a kolbászt. A jó hangulatot a nap során — a pálinka mellett — számos fellépő, köztük az Irigy Hónaljmirigy, a Delta zenekar s DJ Szunyog fokozta.

A böllérbemutató résztvevői, s a már szétbontott „áldozat”
Fotó: Péter B. Árpád

 

Pali Róbert, Vonyarcvashegy polgármestere lapunknak azt mondta: a hagyományőrzés e rendezvény mozgatórugója, és emellett a közösségteremtés is fontos cél. S nem titkolt szándékuk az sem, hogy újabb fajta gasztronómiai élményeket is megmutassanak — ételekben, italokban egyaránt.

A reggeli böllérbemutatón bárki szemügyre vehette a disznótor munkafolyamatait

 

A település első embere kiemelte: náluk a nyári szezon után is van élet, sőt, törekszenek arra, hogy Vonyarcvashegy „négyévszakos” legyen. S a folytatás sem késik sokat, hiszen adventben, Balaton-parti partnertelepüléseikkel közösen, minden hétvégén várják az érdeklődőket.

Zamody Gábor zsűritag, nemzetközi gasztronómiai versenybíró elárulta, a bírálat során az eredeti recepteket, a hagyományokon alapuló, régi parasztkolbászokat értékelik a legmagasabbra, s nemcsak a végeredményre — a sültkolbászokra — kíváncsiak, hanem a munka során felkeresik a csapatokat, megfigyelve, ki hogyan dolgozik.

— Az utóbbi néhány évben pozitív fordulat történt. Mivel rendszeresen járok zsűrizni, látom, hogy a gasztronómiai rendezvényeken, viadalokon ismét a hagyományok kerülnek előtérbe. Egy időben ez sajnos visszaszorult, de egyre inkább érzékelhető a szemléletbeli változás, vagy ha tetszik: a visszatérés a gyökerekhez. Ez azért is fontos, mert a gasztronómia legalább annyira hozzátartozik egy nemzethez, mint a nyelve és a kultúrája.

A rendezvény megnyitóján a mikrofonnál Pali Róbert polgármester, a hátsó sorban balról Szőke András, mellette a zsűri tagjai

 

A zsűri elnöke, Szőke András színész-filmrendező elárulta, a közeli Taliándörögdről érkezett, majd arról beszélt, van olyan csapat, amely 450 kilométert tett meg, hogy részt vegyen a Vonyarcvashegyi Kolbászolón, „tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy ez most már országos rendezvény”.

— A gasztronómiai mellett pedig nagyon fontos, hogy itt valós találkozások vannak. A pici gyerekektől az aggastyánokig látok arcokat, így ez egy háromgenerációs program, amiben komoly erő rejtezik.

Szőke András a megnyitón. Szerinte fontos, hogy „itt valós találkozások vannak”

 

Vonyarcvashegyre tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: zaol.hu
Nyitókép: Péter B. Árpád/zaol.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva