2019.03.23. 11:00
Citromlepkét is láttak a Keszthelyi-hegységben
Mintegy 850 túrázó gondolta úgy, hogy bakancsot vesz, és nekivág a Keszthelyi-hegység turistaútjainak a sárga citromlepkéről elnevezett Lepke túrán.

Rekordrészvétellel indult az idei év első helyi teljesítménytúrája, a 31. Lepke túra, melyről Tamássy Teréz küldött beszámolót a Zalai Hírlapnak.

– Minden várakozást felülmúlt a résztvevők száma, a két évvel ezelőtti létszám szinte megháromszorozódott. Azért nem a tavalyihoz hasonlítom, mert akkor a rossz idő miatt csak a legelszántabbak vágtak neki az útnak – mondta Gálné Németh Ildikó, a szervező gyenesdiási Forrásvíz Egyesület elnöke.

Idén 850-en neveztek a teljesítménytúrára Fotó: Gál Lajos

– Vannak évente visszatérő túrázóink, de sok új arcot is láttunk. Idén a szokásosnál is nagyobb szervezőmunkát végeztünk, elsősorban a családosokat szólítottuk meg és a kutyabarátokat. A másik célcsoport a fiatalság, jó lenne, ha a fiatalok visszatérnének a későbbiekben is, akár egyesületi munkánkat is segítve. Az idei évtől csatlakoztunk a Pelso Túrázó Kupához – ez volt a második túra –, ami egész évben csábítja a természetjárókat a Balaton környékére.

A Lepke túrán 15, 25 és 40 kilométeres távot lehetett megtenni, mindenki talált számára megfelelő nehézségűt.

– A túra főbb állomásain, a pecsételőhelyeken zsíros kenyérrel, itallal vártuk a túrázókat, idén az egészséges táplálkozást is hirdetve gyümölcsökkel is készültünk – mondta Gálné Németh Ildikó.

A vonyarci állomáson már reggel héttől nagy volt a forgalom, de türelemmel várta mindenki a nevezési lapot, aztán az indulást. Családosok, kisebb-nagyobb gyerekekkel, párok, egyedülállók és baráti társaságok, kutyával vagy anélkül vágtak neki a különböző távoknak. Voltak részek, ahol kígyózó sorokkal telt meg az erdő.

A túra útvonalain, a jelzések mentén igazi tavaszi hangulatban, ibolyák, tavaszi héricsek, kankalinok, zöldellő medvehagymamezők között gyalogolhattak a természetbarátok. S akik az útba eső kilátókat sem restellték megmászni, csodás panorámában volt részük a magyar tengerre, a somogyi tájra, de derült, szeles idő lévén a Mecsek vonulatait, a Misina-tető kilátóját is láthatták. Az igazán szerencsések a bábjából épp kikelt, sárga citromlepkét is megcsodálhatták.

Kiemelt kép: wikipedia

Forrás: zaol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva