Keszey Ágnes | 2018.07.10. 14:41
Képzők képzése
Az idegennyelvtudás fejlesztése, a vendéglátóipari oktatók tudásának és kompetenciáinak fejlesztése, a nemzetközi trendekhez és a gyorsan változó fogyasztói igényekhez való igazodás megteremtése - ezek a fő elemei a Balaton Fejlesztési Tanács munkaszervezete, a Balatoni Integrációs Közhasznú Nonprofit Kft. Idegenforgalmi személyzet edzője című projektjének. A programban magyar, lengyel és angol oktatási intézmények működnek együtt. A szakemberek fejlesztésével a cél az, hogy még inkább támogassák a turizmusban hangsúlyos szerepet betöltő gasztronómiai ágazatot.

A programban résztvevők a napokban Vonyarcvashegyen tartottak műhelyfoglalkozást, melyen azt vitatták meg, hogyan tudnak modern képzéseket megvalósítani és biztosítani a fogyasztói igényekhez alkalmazkodó szakember-utánpótlást. A projekt vezetője a lengyelországi Idegenforgalmi és Ökológiai Főiskola, mely együtt dolgozik a BFT-vel, valamint egy angol felnőttképzési szervezettel.

-Ez a projekt a képzők képzéséről szól, de arról is, hogy milyen módjai vannak annak, hogy a magyar vendéglátó szektor be tudja hozni azt az elmaradást, ami például a nyelvtudás terén van. Azt is megvizsgáljuk, milyen lehetőségei vannak, hogy a vendéglátóipari képzést és gyakorlati oktatást nemzetközi alapokra helyezve olyan képzést és gazdasági környezetet teremtsünk, ami lehetővé teszi a jelenleg nagyon komoly emberi erőforráshiánnyal küszködő vendéglátóipar utánpótlását – emelte ki dr. Némethy Sándor, a program szakértője.

A pályázati támogatással megvalósuló projekt keretében elvégeztek egy felmérést is. Arra keresték a választ, hogy a vendéglátóipari és idegenforgalmi képzésekben a szakemberek milyen kompetenciákat tartanak fontosnak és hogyan lehet ezeket a modern nemzetközi versenykörnyezetben érvényesíteni.

– Nagyon lényeges a nyelvoktatás, hogy a szakemberek idegennyelv-tudása javuljon. Rendkívül fontos a képzők szociális kompetenciáinak fejlesztése, valamint hogy az adott tréner, képző, oktató képes legyen a modern információtechnológiai eszközöket és oktatástechnikai módszereket alkalmazni. Kulcskérdés az is, hogy képesek-e a szakemberek tudnak-e alkalmazkodni a gyorsan változó nemzetközi fogyasztói igényekhez – részletezte a szakértő, hozzátéve, hogy tapasztalataik szerint sok esetben több évtizedes lemaradást kell pótolni az ágazati oktatásban. A zalai műhelyfoglalkozáson a projektgazdák mellett részt vettek vendéglátóipari képzést folytató középiskolák, valamint a három balatoni megye kereskedelmi-és iparkamarája képviselői is.

A munka folytatásaként a projektgazdák létrehoznak egy tudásbankot, melyből a résztvevők át tudják venni a különböző módszereket és jó gyakorlatokat, egyes részcélok elérésére újabb közös pályázatokat dolgoznak ki, s együttműködési megállapodások aláírását tervezik, valamint modernizálnak meglévő képzési programokat.

A műhelyfoglalkozás egyik előadásán az angol képzőintézmény munkatársa Magdalena Stusińska-Krywalska és dr. Némethy Sándor Fotó: Keszey Ágnes

Nyitókép: pixabay

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva