Mihály Szilvia | 2019.04.02. 11:00
Tavaszi borparádéval várnak Vonyarcvashegyen
A csodás panorámájú vonyarcvashegyi Hotel Zenitben szervezik meg az I. Tavaszi Borparádét és Zalai Gasztroparty-t.

Az esemény ötletgazdájával, Fodor Márkkal beszélgettünk arról, miért fontosak azok a rendezvények, ahol a borász, a termelő személyesen találkozhat a vásárlóval, hogy a beszélgetések mellett ne csak a bort, terméket, hanem a gazdát is megismerjük.

– A tavaszi pezsgés ezzel a Tavaszi Borparádéval kezdődik Vonyarcvashegyen. Nem először tartunk borkóstolót, rendszeresek nálunk az ilyen típusú események, hiszen a Festetics Pince és Bock Bisztró Balaton, valamint a hotel rendezvényterme is tökéletese helyszínt biztosít ehhez.

Fotó: Hotel Zenit

– Az esemény a Balatoni Borkultúráért Alapítvány támogatásával valósul meg. Mit kell tudni róluk?

– 2012-ben találkoztam Bende Richárddal, és már akkor elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan lehetne mélyíteni ennek a csopaki alapítványnak és a vonyarcvashegyi régiónak a kapcsolatát. 2013-tól együtt dolgozunk, s célul tűztük ki, hogy a balatoni borászatokat segítsük a piaci megjelenésben, segítsük a balatoni borkultúra megismertetését, és együtt emeljük magasabb szintre a balatoni borokat. Képzéseket tartunk a vendéglátós kollégáknak és számos borvacsorát, borkóstolót, bemutatót szervezünk a nagyközönségnek.

Fotó: Hotel Zenit

– Miben más ez a tavaszi rendezvény, mint a korábbiak?

Ennek a rendezvénynek nincs belépődíja, olyan, mint egy borfesztivál. Egy nagyon szép háttérkeretet tudunk adni az eseménynek, hiszen Vonyarcvashegy az ország egyik legrégebbi szőlős területe volt. Sajnos ma már nagyon kevés a szőlőnk, ez is az egyik célunk, hogy az alapítvánnyal minél több új telepítésű területet hozzunk létre. Fél hektáron kezdtük el a művelést, ebből a szőlőmennyiségből bort palackozni nem tudunk, de szőlőlét, mustot tudunk készíteni a vendégeknek a szüreti időszakban.

A 200 éves Festetics Pince mellett őshonos magyar szőlőfajtákat telepítettünk, szürkebarát, kéknyelű, hárslevelű, furmint található itt. QR kódos táblákat is kihelyeztünk a tőkék mellé, ennek segítségével leolvashatjuk a legfontosabb információkat az adott fajtáról.

– Mennyibe kerül egy kóstoló a vendégek számára a rendezvényen?

– A rendezvényen a borászok részére is ingyenes a részvétel, és ők döntik el, milyen tételt mennyiért tudnak kóstolni a vendégek. Nem határoztunk meg fix összeget. Szerettük volna, hogy ne a reduktív alapborokat hozzák el a pincészetek, hanem komolyabb tételek is kóstolhatók, vásárolhatók legyenek. A tíz-húsz hektáron gazdálkodó borászt megtiszteljük azzal, hogy vásárolunk tőlük, ezzel tudjuk segíteni az ő fejlődésüket.

Fotó: Hotel Zenit

– Hány vendéget várnak az eseményre?

– Mivel nincs kóstolójegy és előzetes regisztráció, csak az előző rendezvényeinkhez tudunk viszonyítani. 400-800 főt várunk, az időjárástól is függ, hányan jönnek el hozzánk. A vendégeink 50-60 km-es körzetből érkeznek, de akik szállást is foglalnak nálunk, ők az ország távolabbi részeiből is ellátogatnak hozzánk.

– A várható vendéglétszám miatt, ha valaki a rendezvény alatt szeretne ebédelni vagy vacsorázni a Bock Bisztróban, annak érdemes előre asztalt foglalni?

– Igen, de a rendezvényen lesznek zalai termelők és éttermek is, akiktől tudunk ételt vásárolni. Ha valaki végigkóstolja azt a kínálatot, már nem biztos, hogy lesz ereje vacsorázni. A Várak völgye sajtmanufaktúra Várvölgyről érkezik, náluk is lehet vásárolni borkorcsolyát, sajtokat. A keszthelyi Spájz a gyerekek részére hoz házi, organikus szörpöket és lesz füstölt mangalica sonka is.

Zalaegerszegről érkezik a Tannin Étterem, ők előételeket, főételeket készítenek. A mi séfünk, Ács István is készül finger foodokkal. A koncepció szerint az a cél, hogy ne egy étellel lakjon jól a vendég, hanem kóstoljon meg többfélét. Így kisebb adagokkal és visszafogott árazással készülünk. Természetesen, aki szeretne leülni és egy komplett vacsorát elfogyasztani, arra is lesz lehetőség a Bock Bisztró Balatonban.

Fotó: pixabay

– Milyen programok kísérik a rendezvényt?

– Zoltán atya nyitja meg a rendezvényt délben. Délután kettőkor a Vivat Bacchus fellépése nagyon izgalmasnak ígérkezik, 18 órakor Szakonyi Milán gitárestje szórakoztatja a vendégeket.

A rendezvényre a keszthelyi Amazon Ház elől ingyenes transzfert biztosítanak a szervezők.

Az I. Tavaszi Borparádé és Zalai Gasztroparty részletes programja ezen a linken olvasható.

Kiemelt kép: pixabay

Készítette: Mihály Szilvia

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva