2018.07.16. 07:00
Végül mindenki piros-kék lett – Vízipisztoly csata
Vízipisztoly-csatát és akadályversenyt rendeztek a gyermekes családoknak szombaton a Zalakarosi Fürdő strandfoci pályáján.

A vízipisztoly-csatán közel félszázan, az akadályversenyen ennél is többen vettek részt. A „lövészek” már reggel 9 órától tökéletesíthették a tudásukat, gyakorolhattak a 13.30-tól zajló egyéni párbajokra, illetve az esemény zárásaként sorra kerülő nagy vízipisztoly-csatára.

Ennek végén világosan látszott, ki, mennyi „találatot” kapott, mert a pisztolyokba tölthető vizet a szervezők (egyébként Cziráki László, a fürdő vezérigazgatója szerint egy nagyon agilis, fiatal csapat, melynek tagjai: Ács Aletta, Fesztné Nagy Zita, Lukács Márton és Tulézi Flóra) lemosható ételszínezékkel festették meg. Így aztán a végén mindenki piros, kék, és ki tudja, még milyen színekben pompázott. Emellett a gyerekek egy-egy szülővel a családi akadálypályán is megmérethették magukat. A legjobb helyezetteknek járó díjakat Cziráki László adta át.

Forrás: zaol.hu
Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva