likeBalaton.hu | 2021.07.31. 12:00
Rekordot döntött júliusban a belföldi turizmus
Idén júliusban tovább emelkedett a hazai turisták vendégéjszakáinak száma Magyarországon.

Az újraindulás, vagyis április óta mintegy 50 ezer vendéget és közel 160 ezer vendégéjszakát regisztráltak a zalai városban, ami nagyjából 30 százalékkal haladja meg a tavalyi hasonló időszak számait.

A közel 200 magyarországi fürdő között az első tíz egyike a zalakarosi, ahol a 2030-ig tartó kormányzati turizmusstratégiának megfelelve az egészségturizmusra helyezik a fő hangsúlyt

ráadásul egész évben látogatható, egyre jelentősebb például a cseh vendégek jelenléte.

– Az előzetes adatok szerint több mint 5,2 millió vendégéjszaka várható júliusban a hazai turisták részéről, de augusztusra is meghaladja már a 3,2 milliót a foglalások száma. Ez alapján várható, hogy a múlt évi rekordhoz képest akár tizedével is bővülhet a belföldi vendégéjszakák száma júliusban – mondta Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgató-helyettese az új városközpontnak kialakított zalakarosi Karos Korzó avatásán.

Karos Korzó, az új városközpont

Az 1974 óta sportpályaként használt belvárosi terület funkcióváltásával, több mint 1,6 milliárd forint bruttó összegből alakították ki a Karos Korzónak elnevezett új városközpontot. A turizmusnak és a kultúrának egyaránt helyet adó új létesítményben és környezetében

klimatizált előadótermeket, szabadtéri színpadot, gyereksarkot, fitneszparkot és futópályát, szökőkutat és vendéglátóegységeket alakítottak ki

továbbá kibővítették a szomszédos játszóteret és felújították a közeli kertmozi villamos rendszerét.

Zalakaros az elmúlt évtized alatt látványosan fejlődött, de megőrizte természeti értékeit is, és ma már nemcsak az idősebb, de a fiatalabb generációknak, a családosoknak is vonzó időtöltést kínál.

A zalakarosi fürdő MTI/Varga György

A zalakarosi fürdő
MTI/Varga György

 

Nyitókép: A zalakarosi fürdő
MTI/Varga György

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva