Szücs Gábor/szabadfold.hu | 2022.08.14. 10:00
Masszírozott vályogfalak
Balatonendrédre legalább öt látnivaló miatt érdemes elugrani. Mi, természetesen, egy hatodikért keltünk útra… Egy ember vályogvető tanfolyamot hirdetett.

Azért ismerjék meg azt az öt látnivalót is.

Egy. Hazudik, aki azt mondja: Balatonendréd szép. Mert nem szép – gyönyörű! Szó sincs a szokásos magyar falvak egy utca = két sor kockaházas világáról, már csak az egymást követő dimbek és dombok miatt sem lehetséges ez. Vagyis itt is, ott is állnak házak, hol lejjebb, hol följebb, közöttük meg gondozott fű, már-már pázsit. Öt kilométerre van a Balaton – Zamárdinál érhetjük el; a tóig innen is ellátni.

Kettő. A vert csipke legalább annyira halasi, mint endrédi. A múlt század elején, 1908-ban Kájel Endre református tiszteletes a parókián csipkeverő tanfolyamot szervezett a falu mintegy 50 lányának-asszonyának, hogy a téli időszakra munkát (így kereseti lehetőséget) biztosítson számukra. A munka jól haladt, és már 1911-ben az Országos Háziipari Szövetség bejegyezte a „Kájel csipkegyártó csipketelepet”. A sikerrel működő csipkegyártás hatásaként körülbelül 30 csipketelep kezdte meg működését az országban. Az itteni csipkeüzemből számos nagyhírű alkotás került ki: 1938-ban, a berlini világkiállításon a „Pillangómintás” terítőjük nagydíjat nyert. Sajnos ma nem látogatható a Kájel csipkeház, a gaz veri, valami örökösödési vita áll a háttérben. De Endréd és a csipke kapcsolata továbbra is él, ma is tanítják az iskolában, s a legszebb darabok kiállításon is láthatók.

Három. Az egyik dombon – vagy dimben – berendeztek egy vendégházat, köré pedig vadasparkot telepítettek, amelyben őzek, szarvasok és muflonok láthatók. Az erdő bebarangolására kialakítottak egy erdei kalandtúra-útvonalat, mely számos hatalmas kilátóval és függőhíddal teszi még izgalmasabbá az erdő világát. Különleges íjászpálya, kültéri, szabadtéri sütési-főzési lehetőség is várja a vendégeket.

Gáspár János a kevesek egyike, aki még ért ehhez. Fotó: Németh András Péter

Négy. A Kemence Skanzen eseménynaptárában gaszt­ro­­rendezvények, kemencés vásárok, családi napok és egyéb kulináris események szerepelnek. A skanzenben vagy 30 különféle működő(!) kemence tekinthető meg, s a szem mellett az orr és az ízlelőbimbók is jelentős élményben részesülnek.

Öt. A geoláda. Hogy mi is ez – nos, erről eddig semmit sem tudtam. Mint kiderült, ez egy alapvetően szabadidős tevékenység, természetbarát hobbi. Valakik elrejtenek egy ládikát egy olyan helyen, amelyik felfedezésre, megismerésre érdemes, majd GPS-szel bemérik a rejtekhely koordinátáit, és a látnivalókról egy ismertetőt mellékelnek. Ezek után azok, akiknek van kedvük ládát vadászni, eljönnek Balatonendrédre. Legutóbb, a bejegyzés szerint egy Pogánypeti nevű vadász járt itt júniusban, s ahogy írja: „A ládát könnyedén megtaláltam, rendben a helyén lapul.” Igaz, a nagy keresésben egyszer el is lopták, de aztán újat tettek a helyére. Vagyis, így is meg lehet ismerni Endrédet; megjegyzendő: jelenleg 4922 geoláda van a magyar geoládák listáján. Ha valakit érdekel az itteni: szélesség N 46 50,589’, hosszúság E 17 58,336’; lehet vadászni!

Na de mi, végül is, egy hatodik látnivalóért érkeztünk, hogy tudniillik megismerjük a vályogfal, a vályogtégla és a vályogház készítésének, építésének titkait.
Mert hát van egy megszállott vályogos, bizonyos Gáspár János, aki – miközben fiatal még, alig 48 éves – már öreg szakinak számít, sőt lassan a kevesek egyike lesz, aki még ért a vályoghoz.

 

 

„Mindent megtanítanak a vályogról a Balatonnál”

A hír pedig, ami idecsalt bennünket, így szól: „Mindent megtanítanak a vályogról a Balatonnál”, mégpedig a Gáspár uram szervezte vályogkészítő/építő táborokban. Azért ne tessenek mondjuk a Hanság lecsapolására szervezett KISZ-táborokra gondolni – mert például zászlófelvonás sincs… –, valamint KISZ-tagok is csak kevés számban akadnak Endréden, de azért vannak, akik sátorban laknak, közös a reggeli, az ebéd, a vacsora, olykor tán közös a danolás is, s legfőképp közös munka. Mert a táborlakók egy való világba érkeznek: felújításra vagy építésre váró vályogházakon dolgozva sajátítják el a szakma fortélyait.

Kézi munka, azaz gyúrás, masszírozás egyszerre. Fotó: Németh András Péter

– Honnan ez az agyagba oltott szerelem? – kérdem Gáspár mestert.
– Nagyszüleim vályogházában éltünk tizenéves koromig. Később a szüleim elkezdtek építeni egy akkor divatos Kádár-kockát, azaz egy téglaházat. Én meg igen nehezen szoktam meg, hogy télen, amikor felébredtünk, hideg volt a ház, nyáron pedig a hőségtől szinte aludni sem tudtunk. Nagyszüleim parasztházában ilyen sosem fordult elő, ugyanis az a ház 60 centiméteres sárfallal épült, ami télen kiválóan tartja a meleget, nyáron pedig kellemes, hűs levegőt biztosít. Ekkor döntöttem el, hogy ha egyszer saját házam lesz, akkor az is sárfalból, vályogból, természetes anyagokból fog épülni.

– És sikerült?
– Némi problémát mindössze az jelentett, hogy nem volt ember, aki értett volna a vályoghoz… Aztán egy lóvásár kapcsán megismertem Tóni bácsit – akkoriban állatokkal foglalkoztam –, akivel beszéltem a vá­lyog­ház­építési problémáimról, és kiderült, hogy ő 40 évig falrakó volt, sőt még az apja is. Bár Tóni bácsi akkor már a hetvenes éveiben járt, ennek ellenére nagyon jó egészségnek örvendett, s felajánlotta a segítségét, no meg a több száz éves családi tapasztalatát. Összeszedett a régi falrakó brigádjából még három embert, akik szintén 70 körüliek voltak, de még kiválóan emlékeztek a hagyományos népi építészet fogásaira. Megmutatták, mi fán terem a vályog, én pedig beleálltam. Megtanultam a rakott-, a döngölt-, a patics- és a vályogtégla falat, a padlássaralást, a döngölt padlót, a vakolatdíszeket, a vályogvetést. Most már lassan magamra maradtam, járom az országot, építek, felújítok: eddig 70 új vályogházat húztam fel, s vagy 200-at mentettem meg az összedőléstől.

 

Ez az építési mód olcsó, környezettudatos, mégis tartós és egészséges otthonokat teremt – összegez Gáspár János. Fotó: Németh András Péter

– Miért vágott bele az építőtáborosdiba?
– Van az már 13-14 éve is, hogy egyfajta mozgalom kezdett kialakulni a vályogházak ügyében, egyre többen szerették volna újra felfedezni a szülők, nagyszülők elfeledett örökségét. Ugyanis ez az építési mód olcsó, környezettudatos, mégis tartós és egészséges otthonokat teremt. Továbbá csakis természetes anyagokat kínál, ami mindenütt fellelhető, hiszen amire szükség van, az az agyag, a homok, az aratási, cséplési melléktermék, a szalmatörek és a víz. A legelső táboromba építészhallgatók jöttek, akik élőben láthatták mindazt, amit addig csak a tankönyvekből ismertek. Később terjedt a hír, terjedt a hírem; az idén már három tábor is megtelt, táboronként 15-20 érdeklődővel. Sőt, már külföldről is egyre többen érdeklődnek.

– És mit kapnak a jelentkezők?
– Élmény általi tudást. Valódi felújítások, valódi építkezések közben beszélgetünk a hagyományos építészetről, a régi eszközökről, a vályog előnyeiről. Az érdeklődők megismerhetik, hogyan lehet a helyben vagy a környéken található agyagból jó minőségű vályogvakolatot készíteni, amivel bárki elvégezheti saját háza javítását. Megtanulják a vakolat-, a kemence- és vályogtégla-készítés, valamint a rakott sárfal fortélyait, megismerkedhetnek a kenderköteles vakolatdísz és a meszelés technikájával is. A tábor után legalább a saját házuknál felmerülő kisebb javításokat meg tudják oldani, és követni, ellenőrizni tudják az építkezést, hogy ne nagyon verjék át őket…

Perge Ilonát A-tól Z-ig érdekli ez az egész. Fotó: Németh András Péter

 

Egészségesebb egy olyan környezet, ami természetes

 

– Egy mondatban összefoglalhatók a vályogépítkezés előnyei?
– Nincs olyan egy mondat. Az ember az életének legalább egyharmad részét a négy fal között tölti, ezért nem mindegy, milyen légkör veszi körül. A vályog jó tulajdonságait több ezer év óta ismeri és használja az ember. Mert egyszerű, helyben kitermelhető, tartós, rugalmas, erős, nem bomlik, a rovarok nem károsítják. Az egyik legjobb tulajdonsága, hogy lélegzik. Ez leegyszerűsítve annyit jelent, hogy amikor magas a páratartalom, akkor a vályogvakolat a fölösleges párát magába szívja, és amikor száraz bent a levegő, visszaengedi.

Évente 2-3 esetben fordulnak hozzám olyan szülők, akiknek a gyermeke légzőszervi problémákkal küzd, viszont a vidéken élő nagyszülők régi vályogházában néhány nap nyaralás után már nem köhög. Ezt mérlegelve – hogy mennyivel egészségesebb egy olyan környezet, ami természetes – kérnek fel akár egy új ház építésére vályogból, vagy csak a vályogvakolat elkészítésére a modern falazat helyett. Mindezen felül a vályogvakolat remek zajszigetelő, a vályog- és mészvakolat antibakteriális hatású: 20 perc után a baktériumok 99,8 százalékát elpusztítja, és ha netán dohányoznak a lakásban, alig lehet érezni a dohányfüst kellemetlen szagát.

– Egy mondatban összefoglalhatók a vályogépítkezés hátrányai?
– Az talán könnyebben megy. A legfőbb baj a vályoggal, ha vizesedik. Sőt, még az sem volna baj, ha ki tudja „lélegezni” a bele került vizet. Legtöbbször az a probléma, hogy a megöregedett vályogfalnak hozzá nem értő szakik ugranak neki, és „keszcsokolom” cementes vakolatot, gipszkartont, de legalábbis műanyag festést ajánlanak. A sártapasztás, a törek, a pelyva, a lószaros simítás és a meszelés helyett!

Vályoggal vakolni is művészet manapság. Fotó: Németh András Péter

– S egy fontos kérdés: olcsóbb, mint a hagyományos technológia?
– Nem mondanám. Ugyan a tégla ára megspórolható, de a munka sokkal több, s többe is kerül.
A „táborlakók” egy része egy svájci tulajdonos lassan összedőlő házán ügyködik. A tulaj három év múlva megy nyugdíjba, addig kell felújítani a vályogházát. Nem kis munka: az épület húsz éve lakatlan, befészkelte magát a víz mellett a borz és a patkány is.
Göschl Gergely Nógrádból jött, optikai adatkábelekkel foglalkozik; szerinte 2023–24-re minden faluban lesz szélessávú internetes összeköttetés. De ide nem ezért érkezett…

– Vettem egy telket, építkezés előtt állok. Gondoltam, megnézem, megtanulom a vályogtechnikát is, el tudom képzelni, hogy ebből lesz a házam.

Gergely egyébként optikai kábelekkel foglalkozik. Fotó: Németh András Péter

A sátorozók egyikeként Kónya Gabi párjával, Goll Imrével Szegedről érkezett. Eddig nem voltak vályogos szakembernek mondhatók: a hölgy műkörmös, az úr közös képviselő, de:
– Tanyát vettünk a közelmúltban, s úgy gondoltuk, hogy ezt a hagyományos építési módot fogjuk alkalmazni, s ezt akartuk megtanulni.
Ők egyébként éppen a sárfal felrakását gyakorolják, ami úgy történik, hogy a kiszórt törekre vasvillával csapják rá a vályogot, ami ettől kezdve pont olyan, mint a szalmába huppant tehénlepény. Ebből raknak falat.

– Miért nem lapáttal dolgoznak? – kérdem nem titkolva hozzáértésemet.
– Hozok magának egyet, s rögtön megérti, miért nem… Felemelni se tudná, olyan nehéz az agyag.

A táborlakók egy való világba érkeznek: felújításra vagy építésre váró vályogházakon dolgozva sajátítják el a szakma fortélyait. Fotó: Németh András Péter

Egy Buzsákról érkezett hölgy nem akar nyilatkozni – tán fél a falu szájától? –, mindenesetre vett egy pincét, s annak felújítását szeretné majd szemmel követni. A friss nyugdíjas Perge Ilona viszont olyat is tud, amit még Gáspár mester sem, hogy tudniillik mi az a tippancs. Mindez akkor került szóba, amikor a meszelés fortélyairól esett szó – hogy ugyanis három réteg, különböző sűrűségű meszet kell felhordani, s hogy nem hengerrel, hanem korongecsettel, seprővel kell „belemasszírozni” a vályogfalba –, nos, ekkor jelentkezett Ilona, hogy náluk, Karcagon ezt tippanccsal csinálták.

– A tippancs valami kefeféle volt, amibe fűszálakat fűztek, s azzal meszeltek.

– Mit vár a tábortól?

– Orosz–angol szakos tolmács voltam Pakson. Karcagon a szülői ház vályog volt, most, hogy nyugdíjas lettem, keresem álmaim házát, ide is álmodni jöttem. Még nem tudom, hol lesz, milyen lesz, csak azt, hogy egyszer biztosan találkozunk…

Varga Rita építészmérnök előadást tartott. Fotó: Németh András Péter

A végszót Varga Rita építészmérnök mondja ki, aki nem tanulni, hanem előadni jött Balatonendrédre, mégpedig a népi építészet szokásrendjéről. Hogy mi az az üstök – a szalmatető „kontya” –, hogy sajnos a vályognak nincs műszaki szabványa, és hogy hogyan állítja meg nyáron, és hogyan engedi télen a napot a házra a tornác… Ha jól veszem ki szavaiból, igazán szerelmes a vályogba, amit simogatni kell, és ez nagyon fontos – mondja. Mert a vályogház – egy lény. Lélegzik.

 

Forrás: szabadfold.hu
Nyitókép: Németh András Péter/szabadfold.hu

 



Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva