ZamJam – Zamárdi
Helyszín Zamárdi, Kossuth Lajos utca
Időpont
Az Earth Wind & Fire Experience by Al McKay mellett többek közt Presser Gábor, Bródy János, Fenyő Miklós, Szikora Róbert és Demjén Ferenc is fellép a II. ZamJam Fesztivál 2023 színpadán.

A nyitónapon, július 27-én a Budapest Bár nyitja a ZamJam-et, sok-sok vendég énekessel, majd ugyanezen a színpadon Bródy János fellépését a Csík Zenekar, Presser Gábor és Karácsony János közös koncertje követi.

Másnap több generáció álma válik valóra, hiszen a ‘80-as, ‘90-es évek legnagyobb sztárjai zenélnek egy színpadon. A Hungária együttes alapítója, Fenyő Miklós jó ideje saját projekttel koncertezik, a nevéhez köthető legnagyobb rock and roll slágerekkel. Szikora Róbert pedig, amióta kiszállt a Hungáriából, a négy évtizede töretlenül sikeres R-Go frontembere. Ritka az az esemény, ahol ez a két legenda egyazon este lép színpadra! Július 28-án Zamárdiban ez is megtörténik, a házigazda pedig a korszak műsorvezető-dj legendája, B. Tóth László lesz.

A záró nap ugyancsak megdobogtatja majd sokak szívét, hiszen a Váczi Eszter és a Quartet után az egyik legnagyobb élő legenda, Demjén Ferenc ad koncertet. A nap zárásaként pedig az Earth Wind & Fire Experience by Al McKay lép fel. Jó hír, hogy ezúttal a koncertek után hajnal 3-ig tart nyitva a ZamJam, ahol 27-én a Jazzkovács és 28-án a GetFunky a balatoni nyár legnagyobb slágereivel várja a közönséget.

JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK

MOL SZÍNPAD

18:00 Budapest Bár

19:30 Bródy János

21:30 Csík – Presser – Karácsony

A dal a miénk 2.0 – új dalokkal, újratöltve

23:00 Jazzkovács

LÍRA IRODALMI TERASZ (ZAM!, Zamárdi, Kiss Ernő utca)

17:00 A balatoni-krimik szerzője

Könyvbemutató – beszélgetés Zajácz D. Zoltánnal

PANORÁMA SZÍNPAD (Zamárdi, Zöldfa utca)

15:00 A MÜPA Bemutatja: Innefable

17:00 A BJC Bemutatja: Nagy János feat. Gereben Zita

19:00 DJ Radnai

21:00 Midlife Crisis

23:00 Peter Srámek – A király

23:30 DJ Radnai

JÚLIUS 28. PÉNTEK

MOL SZÍNPAD:

18:00 B. Tóth László

19:30 Szikora Róbert és az R-Go

21:30 Fenyő Miklós

23:00 Wannabe

LÍRA IRODALMI TERASZ (ZAM!, Zamárdi, Kiss Ernő utca)

17:00 Mivégre olvasunk verseket és mi mindenre lehet jó az irodalom?

Nyáry Krisztián és Szegő János beszélgetése

PANORÁMA SZÍNPAD (Zamárdi, Zöldfa utca)

15:00 A BJC Bemutatja: Hajdu Klára & Szakonyi Milán Duo

17:00 A BJC Bemutatja: Elsa Valle & The Bakary Trio

19:00 B. Tóth László

21:00 A BJC Bemutatja: Pankastic ‘Besúgó’ Special

23:00 BESÚGÓ PARTY

MOL KILÁTÓ KONCERTEK (Zamárdi, Kőhegyi Kilátó, Magyarország)

17:00 JÁRAI MÁRK – Cseh Tamás est

JÚLIUS 29. SZOMBAT

18:00 Váczi Eszter & Quartet

19:30 Demjén Ferenc

21:30 Earth, Wind & Fire Experience by Al McKay (US)

23:00 Get Funky

LÍRA IRODALMI TERASZ (ZAM!, Zamárdi, Kiss Ernő utca)

17:00 Ketten a világ végén – Páros transzgrönlandi expedíció

Beszélgetés Vámos Nórával és Rakonczay Gáborral

PANORÁMA SZÍNPAD (Zamárdi, Zöldfa utca)

5:00 A BJC Bemutatja: Nagy Noémi Quartet

17:00 A BJC Bemutatja: Révész Richárd Latin Quartet

19:00 Roma Soul

21:00 DJ

23:00 Smile

MOL KILÁTÓ KONCERTEK (Zamárdi, Kőhegyi Kilátó, Magyarország)

17:00 Aranyakkord

Minden nap

STAROPRAMEN GASZTROSÉTÁNY (Zamárdi Bácskai u. Strand)

Kistücsök

Bistro Sparhelt

Hableány

St Jones Creative Kitchen

BalatonBor

Lavender Terasz

Nyitókép: ZamJam – hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva