Gecse-Legény Enikő három éve fogott először ecsetet a kezébe. Ekkor jókora fordulatot vett az élete. Ma már festőművészként mutatkozik be. Bár első önálló tárlatára néhány alkotását magával is vitte, a rendezvény sajátossága folytán életművének legjellemzőbb darabjait egy digitális kiállításon láthatta a közönség. A fekvő és álló art-televíziók képernyője valódi keretet adtak a virtuálisan jelenlévő festményeknek. |
– Hogyan jött a lehetőség, hogy Tihanyban állíthasd ki a képeidet?
– Bánhalmi Norbert fotóssal hozott össze a sors. Ő a Rege Galéria kurátora. Sokáig Amerikában dolgozott, ott látott először ilyen digitális kiállítást, amelyet egy elektronikai cég támogatásával valósított meg Magyarországon. Meglátta a képeimet, és megkérdezte, volna-e kedvem részt venni egy ilyen kiállításon. Elmondása szerint marketingszempontból ez a projektjük kapta a legnagyobb visszhangot eddig. A helyszín a Tihanyi Bencés Apátságnál egy cukrászdában volt.
– A Balatonhoz van komolyabb kötődésed vagy korábban csak kedvelt üdülőhelyként tartottad számon?
– Mindig is nagyon szerettem a Balatont. Rendszeres vendégek vagyunk itt a családdal, bár jellemzően inkább Fonyódra vagy a Badacsonyhoz mentünk a gyerekeimmel. A Dunakanyarban élek, amely páratlan adottságokkal rendelkező vidék. Leginkább ez és a Balaton van a szívem csücskében.
– Impressziók tekintetében mi a Balaton és mi a Duna sajátja?
– Bár eltérő módon varázsol el mindkettő, de a Balatonnak is saját hangulata van, amit érezni is lehet. Szívesen időzöm egyedül is vízparton, legyen az a Duna vagy a Balaton, mindkettőnek nagyon izgalmas fényei vannak. A Dunakanyar kicsit vadabb hangulatú, a balatoni táj kissé lágyabb. Van abban valami, amit Hamvas Béla megírt, hogy mindkét helyen érezni a mediterrán géniuszt: engem vonzanak a hegyek, de legfőképpen előttük a víz és a melegség, amit a mediterrán világ sugároz. Mindez nyáron még az embereket is másmilyen lelkületűvé teszi, nyitottabbak, közvetlenebbek, vidámabbak.
– A Balaton híres festője Egry József, aki az első világháború után telepedett le Badacsonytomajban, és munkásságát a balatoni tájnak szentelte. A te mindennapi életedben is nagy jelentősége van a víz közelségének. Inspirál a hegyek előtt elterülő Balaton látványa?
– Nagyon is. Már régóta érlelődik bennem a vágy, hogy Tihanyt le kellene festeni. Szeretek vitorlásokat, nagy vizeket festeni, bár az elkészült munkáimon inkább tengeri hajók és a naplemente színei láthatók. Ezek nem valódi tájak és hajók. A bennem élő képet festettem meg. Mostanában azonban foglalkoztat a Badacsony és a Tihanyi-félsziget képe, ezeket feltétlenül meg akarom örökíteni a vásznon. A cukrászdának van egy nagy terasza, onnan csodálatos panoráma tárul az ember szeme elé. De Tihanynak, az apátságnak, a kis kockaköves utcáknak csodálatos a hangulata, nagyon izgalmas, hogy fentről látni rá a tóra, a tájra.
– Milyen a tárlat fogadtatása a közönség részéről?
– Mivel ez egy cukrászda, a megnyitó pedig hétvégén volt, ezért sok volt a turistaként itt tartózkodó ember. De szűkebb pátriámból, a Dunakanyarból is sokan eljöttek, amennyire a járványhelyzet engedte. Bár ez nem a főidény a Balatonon, s talán többen lettek volna nyáron, így sem lehetek elégedetlen a látogatók számával. Ha lehetséges, szívesen állítanék ki itt máskor is. Erre egy koncepcionális képsorozat elkészülte után látok lehetőséget.
– A megjelenítés szokatlan formája ez esetben a frame-technika. Adott ez többletet a képi élményhez?
– Kétségtelenül egyedi megoldás. Amúgy is szeretem a képeimet feltenni a közösségi oldalaimra, hiszen így gyorsan jönnek rájuk reakciók. Amikor hagyományos módon, fizikai mivoltukban is láthatók voltak valahol a képeim, sokan, akik már innen ismerték őket, elmondták, hogy mennyivel többet kaptak tőlük élőben, mint az interneten szemlélve. Volt bennem egy kis félsz, hogy virtuális frame-kben szemlélve vajon átjön-e a képek hangulata. A közönséggel találkozva azt láttam, hogy szerencsére jól fogadták. Számomra is élmény volt látni egy-egy rajzomat nagyban kivetítve. Másrészt az én képeim beállítása álló keretet igényelnek. Itt több volt a fekvő helyzetű képernyő, ezeken egyfajta kollázsokban jelentek meg. Meglepő érzés volt, de tetszett.
– Aki még nem járt ilyen kiállításon, hogyan képzelje el?
– A klasszikus kiállítás érzetét sem nélkülöztük, mivel a frame-monitorok a falon lógtak. A rajtuk látható képek váltakoznak, előre nem kiszámítható módon, ez egyfajta egyedi és élő élményt ad. Ez a kiállítás az eddigi munkáimnak összegzése volt, ezért is kapta a Félúton címet. Ugyan volt itt vitorlást ábrázoló képem is, de egyelőre még csak álom, hogy egyszer kimondottan a Balatonnak szentelt tárlattal jelentkezzem.
A kiállítás március 8-ig látogatható.
Nyitókép: Gecse-Legény Enikő festménye
Fotó: Bánhalmi Norbert