sonline.hu | 2022.07.18. 07:00
Virágtenger és játékos szökőkút is vár Siófokon
Látványos felújításon esett át a város egyik legismertebb parkja, ahova visszakerültek a jellegzetes pergolák, újdonságként pedig vízi játékok teszik élvezetessé a nyári Rózsakertben tett sétákat.

6 ezer rózsatő

Ünneplő városlakók és turisták részvételével adták át a hétvégén a Siófok északi kapujaként számon tartott, megújított Rózsakertet.
Az 1930-as években megalkotott romantikus ligetben újra a rózsák dominálnak, mintegy 6 ezer tő színpompás rózsa és egynyári virág díszíti a parkot, aminek a rekonstrukciója tavaly kezdődött, az idei nyár közepére pedig elkészült a felújítás második és harmadik üteme is. A kövezett parti sétány kialakítását követően sétautakkal, új virágágyásokkal és különleges szökőkutakkal gazdagodott a Rózsakert, amely visszakapta a jellegzetes pergoláit is. A beruházás mintegy 430 millió forintból valósult meg, amelynek több mint felét abból a 272 millió forint állami támogatásból fedezte az önkormányzat.

Forrás: sonline.hu

Panorámaadóból virágtenger

A park felújításához szükséges önrészt az önkormányzat abból a bevételből finanszírozta, amely a parti sávban fekvő ingatlanok után fizetendő emelt ingatlanadóból, az úgynevezett panorámaadóból folyt be a városkasszába. A történelmi Rózsakert megújulásával a Siófokra hajóval érkezők egy új városkapun keresztül érkeznek, ahogy Witzmann Mihály országgyűlési képviselő fogalmazott, nem mindegy, hogy a legszebb partszakaszán milyen arcát mutatja a nyár fővárosa.

Az új küllem talán leglátványosabb elemei azok a szökőkutak, amelyek a felújított terület központi részén kaptak helyet. A vízjátékok a nyári időszakban szinte biztosan a kedvencei lesznek a bő 90 évvel ezelőtti megjelenéséhez sokban hasonlító közpark vendégeinek. A történelmi rózsaliget felújítását követően a tóparti park keleti felét is szeretné frissíteni Siófok. A Porecs sétány mellett egészen a Nagystrand bejáratáig tartó ligetet közösségi funkciókkal ruháznák fel a jövőben.

Mocsaras terület volt

A fürdőkultúra felvirágzásával borult virágba Siófok Rózsakertje A Rózsakert története a siófoki fürdőkultúra felívelésével egyidejű. A korábban mocsaras területet elsőként a Siófokot virágzó fürdőhelyévé alakító Ertl testvérek hozatták rendbe, majd a feltöltött parti területre a német származású kertész, Gonauer Gyula tervezett pompás rózsaligetet.
A két világháború közötti években a Rózsakert sétaösvényei az előkelő vendégek kedvelt korzójának számítottak. Ezt az időszakot idézték meg a hétvégi átadóünnepségen a korabeli ruhákba öltözött lányok és asszonyok.

Forrás: sonline.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva