likeBalaton.hu | 2022.07.22. 14:00
Hőkamerát és hangtompítót is használt a Siófok környéki illegális vadász
Illegálisan vadászott a Siófok környéki erdőkben egy hatfős társaság az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük.

A Somogy Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a bűncselekményekben vezető szerepet játszó vádlott egy vállalkozást működtetett, ennél állt alkalmazásban a vádlottak többsége. Az összeszokott társaság tagjai jól ismerték egymást. A vádbeli időszakban a férfi szinte napi rendszerességgel járt ki az esti, éjszakai órákban a sértett vadásztársaság területére, ahol 2021 májusa és júniusa között tíz esetben

tiltott vadászati eszközök közé sorolt hőkamerát, valamint hangtompítót is használva vaddisznót, szarvast és szarvasborjút ejtett el, illetve több állatot megsebzett,

így összesen egymillió forint kárt okozott.

A nyomozó hatóság a helyszíni szemle során megtalálta a fegyvert
Fotó: ugyeszseg.hu

Megpróbált elmenekülni

A vádlottat hol az egyik, hol a másik társa kísérte el a vadászatokra. A többségében az általa működtetett vállalkozásnál dolgozó elkövetők az illegálisan elejtett állat mozgatásában, zsigerelésében, otthoni feldolgozásában segítettek, cserébe húst kaptak a zsákmányból.

A férfit végül orvvadászat közben tetten érték a rendőrök, s bár egyik társa közreműködésével elmenekült a helyszínről, a házánál elfogták,

őrizetbe vették, s az eljárás egy időszakára letartóztatásba került.

Az ügyészség lőfegyverrel és lőszerrel visszaélés, orvvadászat, továbbá lopás miatt emelt vádat a banda tagjai ellen. A vádhatóság a vadakat ténylegesen elejtő két férfival szemben börtön-, illetőleg fegyházbüntetés, míg társaikkal szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a bíróságnak.

Nyitókép: Illusztráció/Pixabay

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva