Kovács Erika/veol.hu | 2022.07.20. 17:00
Balatonfüred báli hangulatban – kezdődik az Anna-fesztivál
Tizedik alkalommal szervezik meg Balatonfüreden az Anna-fesztivált, mely a hasonló nevű, tradicionális bált kísérő, gazdag programokból álló rendezvény.

A programokat a város önkormányzata és a Balatonfüred Kulturális Nonprofit Kft szervezi meg július 20-24-én.

A korábbi évek prímásverseny-díjazottjainak gálaműsorával kezdődik az Anna-fesztivál a Gyógy téren lévő nagyszínpadon, július 20-án, szerdán 20 órakor. Csütörtökön este ugyanitt és ebben az időben Operafüred címmel a Magyar Állami Operaház Énekkara ad műsort.

Az Operafüred folytatódik pénteken is, amikor Operagálával ajándékozzák meg a közönséget az operaház Zenekara közreműködésével, az est házigazdája: Ókovács Szilveszter főigazgató.

Pénteken este hatkor idén is lesz balatoni szívhalászat,

melyen közreműködik Kalló Zoltán Henrik, a Jávor Pál Nemzeti Cigányzenekar alapítója, Príma-díjas prímás és a Reformkori Hagyományőrzők Társasága (RHT).

Ki lesz a lányok kísérője az Anna-bálon? A kihalászott szívek neveket rejtenek
Fotó: Balogh Ákos/Napló

 

Mindemellett Az Anna-bálok nyomában című, tematikus sétán egy időutazáson lehet részt venni, mely a Vaszary Galéria kertjéből indul, majd meg lehet tekinteni a Szeretni bolondulásig című vidám előadást a Vitorlás téren. A műsor szintén régi idők hangulatát, eseményeit idézi fel, mások mellett a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kar színművész és látványtervező szakos hallgatói, Kalló Zoltán Henrik prímás, a RHT és a Balatonfüred Néptánc Együttes közreműködésével.

Múltidézés, dixieland, fogatok

A Kisfaludy színpadon báli táncokkal idézik meg a múltat a Valcer Táncstúdió előadásában szombaton este, majd a Füred Dixieland Band ad koncertet. Lesz lovaskocsikázás is az Anna-bál estéjén az Anna-báli szépek fogatain. A híres mezőhegyesi, szilvásváradi és bábolnai ménesgazdaságok hintói különleges sétakocsikázásra indulnak.
Vasárnap délelőtt a Balatonfüred Néptánc Együttes szórakoztatja a nagyérdeműt a Kisfaludy Színpadon, majd bemutatkozik a 197. Anna-bál szépe és udvarhölgyei, akik lovas huszár kísérettel kocsikáznak végig Balatonfüreden.

Nyitókép: Keszey Ágnes

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva