Koszorús Rita/sonline.hu | 2022.08.18. 18:00
Bejárhatják hajóval az egész nyugati medencét
Amatőr sportolóknak és profiknak is kihívást jelent az első Balaton-maraton teljesítése, amelyet augusztus 21-én, rossz idő esetén pedig 28-án tartanak Fonyódon.

A júniusi klasszikus Balaton-átevezés alkalmával a résztvevők egy része jelezte a szervezőknek, hogy volna igény egy hosszabb túrára is, innen jött a Balaton-maraton ötlete.

Forrás: balatonatevezes.hu

– Ez a túra érinti a teljes nyugati medencét: Badacsony, Szigliget, Balatonberény, Balatongyörök, Balatonmáriafürdő, Balatonfenyves és természetesen Fonyód érintésével – tájékoztatott Erdei Barnabás, alpolgármester. A 42 kilométeres túrára csak kajakkal vagy kenuval lehet nevezni, tette hozzá Erdei Barnabás. – Habár ez egy hagyományteremtő rendezvény, amely egyúttal szezonzáró vizes program is, nagy örömünkre már több mint húszan neveztek a komoly erőpróbának is beillő túrára – mondta.

 

 

A Balaton-maraton nem is annyira az élményevezésről szól, sokkal inkább a sportértéke miatt lehet csábító a sportág szerelmesei számára. Nevezni folyamatosan lehet, egészen a verseny napjáig.

 

Fonyódra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

 

Forrás: sonline.hu
Nyitókép: balatonatevezes.hu

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva