Krausz Andrea | 2022.09.09. 08:00
Vár a Tacsi Tali, Veszprém kedvenc kutyás találkozója
A Tacsi Tali találkozót szeptember 10-én, szombaton rendezik meg Veszprémben, a Kolostorok és Kertek rendezvényterületén.

A Tacsi Tali találkozóra várhatóan idén is több százan lesznek kíváncsiak, hiszen ezúttal is színes programokkal várják az érdeklődőket. A főszerepet természetesen a tacskók játsszák, akik

apró termetükkel és ragaszkodó természetükkel méltán rabolják el a gazdik és a rajongók szívét.

Vidám rendezvény minden évben a veszprémi Tacsi Tali
Fotó: Molnár Sándor/veol.hu

Kinőtte magát a rendezvény

– Nemcsak tacsik érkeznek a találkozóra, hanem másfajta kiskutyák is, akik az ügyességi versenyen megmutathatják, hogy mit tudnak – mondta a likeBalaton.hu-nak Csaba Eszter, a rendezvény ötletgazdája és főszervezője. – 2014-ben tartottuk a „nulladik”, vagyis az első találkozót. Akkor volt egy tacskóm és egy vizslám, és összehoztam egy laza, beszélgetős összejövetelt. Azóta kinőtte magát a rendezvény, és országos színtű támogatottságot ért el.

Vannak, akik a fővárosból érkeznek, és szállás bérelnek a találkozó miatt, a támogatók között pedig van nyíregyházi is

– mesélte Csaba Eszter.

A Tacsi Tali egy színes programkavalkád

Az egész napos színes események között találunk bábelőadást, spinning- és táncbemutatót, kutyás ügyességi és szépségversenyt, régészeti bemutatót, élőszavas mesemondást, és ezúttal fellép a közönség előtt a stand up comedy előadója, Tóth Edu is.

Az árusok között kutyás ruha-, kiegészítő- és ékszerkészítők kínálják portékáikat, de a rendezvényen helyet kap számos helyi termelő, például szörp- vagy lekvárkészítő is.

– Lesznek anya-lánya, vagy anya-fia ruhaszettek, amelyeket a varrónő egyforma tacsis, vagy épp dinoszauruszos mintával készített el. Kifejezetten a tacsiknak megvarrt ruhákba öltöztetjük a kutyusokat, és megtartunk egy mini divatbemutatót is – sorolta a főszervező, aki elmondta, hogy a rendezvény sikere az összetartó gazdiknak köszönhető.

Kicsi kutya, de nagy a szíve
Fotó: Pixabay

Jó ügyeket támogatni

– Szerencsére az emberek ma is szeretnek összejönni, találkozni, beszélgetni. A tacsis társadalom összetartó, ráadásul a találkozó jó ügyet szolgál – emelte ki Csaba Eszter. A verseny nevezési díjaiból és az adományokból befolyt összeget a szervezők

a Fehér Holló Vadmentő Alapítvány, valamint a Veszprém Megyei Kutató Mentő Szolgálat Alapítvány javára ajánlották fel.

Ezen kívül kitelepül és adományt gyűjt az Otthont az Állatoknak Alapítvány, az Eszkuláp Állatvédő Egyesület, és a Vahur Állatvédő Egyesület.

Nyitókép: Lélekszárny – Bitó Marietta

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva