Hegyi Zoltán/veol.hu | 2022.12.17. 14:00
Határidő előtt befejeződött az utóbbi évtizedek legnagyobb Káli-medencei beruházása
Ez év januárjában még csak álom volt, ám mára már megvalósult csoda. Rekordidő alatt készült el a Balaton-felvidék új kulturális központja, a négy új épületből – köztük szabadtéri színpadból – álló Káli Kövek Alkotó- és Rendezvényház, amelynek ünnepélyes és nyilvános megnyitójára szombaton 10 órakor kerül sor.

2020 márciusában született meg az ötlet, hogy a több mint négy évtizede használaton kívül álló, lepusztult egykori salföldi egyházi iskola területén található épületek helyére egy, a térséghez és a tájhoz illeszkedő, a népi motívumokat megőrző, de mégis 21. századi kulturális és közösségi épületegyüttes jöjjön létre régiós fejlesztésként a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében 2023-ra.

Fotó: Szupkai Gábor/KKKA

A projekt megvalósítását és végigvitelét a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány (KKKA) vállalta magára. A veszprémi érsekség épületében 2020. november 3-án a KKKA aláírta a haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződést a Salföldi Római Katolikus Plébániával. 2021. augusztus 9-én a sikeres pályázat után következett a támogató szerződés aláírása a Veszprém–Balaton 2023 Zrt.-vel, azaz kezdődhetett az érdemi munka. A tervezői pályázat nyertese, Epres Róbert (Tér-Metszet) 2021. szeptember–október folyamán véglegesítette a terveket, majd ezek alapján 2021. november 30-án megindult a kivitelezési közbeszerzési eljárás. 2021. december 14-én a győztes Bayer Construct Zrt.-vel megköttetett a kivitelezési szerződés. 2022. január 10-én megtörtént a munkaterület elfoglalása, január 14-én Navracsics Tibor (a VEB2023 EKF akkori kormánybiztosa) jelképesen elkezdte a régi épületek bontását. 2022. november 14-én a Káli Kövek Közhasznú Alapítvány a szédítő sebességgel megépített négy épületre a Veszprém megyei főispántól megkapta a használatbavételi engedélyt.

 

A régi épületek egyike
Fotó: Szupkai Gábor/KKKA

 

 

A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával elkészült épületegyüttes tervezésénél maximálisan figyelembe vették, hogy Salföld a Balaton (és a Káli-medence) egyik ékköve, ahol a helyiek kiemelten fontosnak tartják hagyományaik ápolását, így csakis olyan épület jöhetett szóba, amely illeszkedik a táj egységéhez. A kivitelező Bayer Construct Zrt. (Epres Róbert tervei alapján) ennek megfelelően kezdte el a munkálatokat és hozott létre egy kiállítóteremmel, fedett szabadtéri színpaddal és a hozzá tartozó öltözőkkel, raktárhelyiséggel, valamint étteremmel és alkotóházi szálláshelységekkel ellátott központot az egykori katolikus iskola helyén. A 3300 négyzetméteres területen csaknem 600 négyzetméternyi hasznos területet vehetnek birtokba a művészek, valamint a rendezvények látogatói.

Fotó: Szupkai Gábor/KKKA

A mintegy 450 millió forintból megvalósuló infrastrukturális beruházás az egyik legnagyobb azok közül, amelyeket az EKF támogat, melynek fő célja, hogy 2023-ban és azután is szolgálják a helyi közösségeket a hagyományokhoz illeszkedő programokkal. Ennek megfelelően az Európa Kulturális Fővárosa programsorozat helyszínként számít az elkészült közösségi és kulturális központra.

Fotó: Szupkai Gábor/KKKA

 

A Balatonra tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: veol.hu
Nyitókép: Szupkai Gábor/KKKA

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva