Szaniszló Hajnalka | 2023.01.26. 16:00
Kisapáti: nagyszabású közösségi tervezés és építés zajlik
Kisapáti is csatlakozott a Közösség-Tér-Település programjához, ennek részleteiről számoltak be.
Mi az a KTT és hogyan zajlik Kisapáti településen?

A program három pilléren alapszik. A hallgatók mindenekelőtt egy egyhetes alapozó képzésen vesznek részt minden ősszel. A felkészítő hét célja, hogy a résztvevők megismerkedjenek egymással, mentoraikkal, valamint képzőikkel és természetesen a közösségi tervezés módszertani alapjaival. A hét során a hallgatók interaktív műhelymunkákon és tréninggyakorlatokon keresztül ismerkednek a közösségi tervezés és azon belül is a közösségi tér tervezésének gyakorlatával. Ezt követi az a nyolchónapos terepmunka, közösségi tervezési folyamat, mely során a hallgatók felmérik a helyi igényeket és szükségleteket, támogatják a döntési helyzeteket és építészeti, térbeli megoldásokat javasolnak rájuk. Így egy sokrétű egyeztetésnek köszönhetően jutunk el egy helyben elfogadott és támogatott, helyi igényekre szabott szabadtéri közösségi tér tervéhez, melyet a nyár folyamán a hallgatók, mentoraik és a helyi lakosokkal együtt megépítenek.

 

Kisapáti is csatlakozott a Közösség-Tér-Település programjához

A Közösség-Tér-Település (röviden KTT) csapata 2019-ben vágott bele abba a gyakorlati programba, amely

felsőoktatásban résztvevő hallgatókkal dolgozik hazai kistelepülések fejlesztésén.

Fotó: KTT hivatalos

 

A KTT program célja kettős

A KTT lehetőséget teremt a hallgatók számára, hogy élesben is kipróbálhassák magukat és kézzelfogható szakmai tapasztalatokra tegyenek szert, a képzési programnak település- és vidékfejlesztési missziója is van. A KTT az elmúlt évek során Baranya megye több településén – Magyaregregyen, Martonfán és Szászváron – valamint Diósjenő és Nógrád falvaiban is végzett közösségi tervezések mentén lezajló építéseket, amelyek eredményeként szabadtéri közösségi terek, ifjúsági tanulási terek jöttek létre az ország különböző pontjain.

Fotó: KTT hivatalos

 

– A KTT nyári építőtáborai tulajdonképpen közösségi építések, melyekben nagy hangsúlyt helyezünk a helyi lakosok bevonására. A célunk minden esetben az, hogy a hosszú, csaknem nyolchónapos előkészítő munkánk következtében végeredményként valóban olyan

közösségi építmények és terek jöjjenek létre minden településen, amelyek maradandó formában szolgálják a kistelepülés igényeit

– árulta el Kovács Vanda, a KTT egyik alapítója és programvezetője.

A program minden évben új régióra fókuszál, s 2023-ban, a VEB 2023 EKF évében Veszprém megyében rendezkedik be. Idén Kisapátiban, ahol már meg is kezdődtek a közösségi tervezések.

Fotó: KTT hivatalos

 

– A falubeliek és a hegyiek egyöntetűen aktív részesei voltak a hétvégi programnak, így remek eredményekkel zártuk az alkalmakat. Megtudtuk, mik a legkedvesebb helyek, a leggyakoribb találkozási pontok Kisapátiban és az alakításra, újragondolásra érdemes területeket is megismertük. Bejártuk a közösen kiválasztott helyszíneket (focipálya, Gesztenyés park, Hősök kertje, Kultúrház stb.) és közben ezek történetéről kérdeztük a résztvevőket. A fiatalokkal is beszélgettünk arról, hogy ők hogyan és mikor használják ezeket a tereket és melyek a kedvenc találkozópontjaik a faluban. Magabiztosan állíthatjuk, hogy két dolog teljesen világossá vált mindenki számára: mégpedig az, hogy

Ági néni boltja a hétköznapok legforgalmasabb találkozópontja, a Kultúrház pedig a legfontosabb és egyben leginkább központi helyszín a faluban

– mondta Kovács Vanda.

A KTT csapata folytatja Kisapáti további feltérképezését, s a helyi lakosok hathatós együttműködésével a tavasz folyamán már elkészülnek a tervek a közösségi építmények megvalósításához. A nyári építőtábor július 9-én indul a településen.

 

 

 

 

 

Tervezd meg az utazást!



:


 

Nyitókép: KTT hivatalos

 

 

 

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva