veol.hu | 2023.02.14. 16:00
Idén is megrendezték a Szerelmes Füredet
Idén sem kellett csalódniuk azoknak, akik egy jó hangulatú, kellemes futásra vágytak a februári Balaton-parton. Hetedik alkalommal rendezték meg a Szerelmes Füredet.

A 3,5 kilométeres sétától az 50 kilométeres futásig bő volt a sportos kínálat vasárnap a VII. Schiller Szerelmes Füred versenyen. A hagyományos esemény az elmúlt időszakban annyira beírta magát az éves futónaptárba, hogy már szinte elképzelhetetlen nélküle a balatonfüredi február.

Mindez meg is látszik a népszerűségen, idén is rengetegen vettek részt a megmérettetésen, futva, gyalogolva, vagy nézőként, szurkolóként. A szervezőknek idén is szerencséjük volt, abból a szempontból, hogy ragyogó napsütés és kellemes hőmérséklet várta a Vitorlás térre és a Tagore sétányra kilátogatókat.

A programot reggel nyolc órakor az 50 kilométeres táv (Ultra Grande Amore) rajtja nyitotta, majd következett a Szerelmünk gyümölcse névre hallgató gyermekfutam 600 méterrel. A kettő között indult az esemény 3,5 kilométeres sétája, amelyet Kortalan szerelem címmel hirdettek meg 60 év fölöttiek számára, és amelyet többen is futva teljesítettek.

A legnépesebb rajt a félmaratont és a Szerelemről szó sem volt szingli futam hét kilométeres távját teljesítőké volt, végül pedig a klasszikus, kétszer hét kilométeres váltófutáson volt a sor, illetve együtt is futhattak a duók, szerelmesek.

Mindenki a már megszokott 3,5 kilométeres pályán futott, a csodaszép környezet és a remek hangulat is adott volt. A résztvevők már megszokhatták, hogy több ponton szpíkerek biztatása kíséri őket, illetve újdonságként a Tagore sétányon egy rögtönzött rapkoncert (KBstyle) is színesítette a programot.

– Közel hétszázan vettek részt az idei Szerelmes Füreden, büszkék vagyunk arra, hogy öt országból is érkeztek futók. Szuper eredmények születtek, így sportérték szempontjából is magas volt a színvonal. Ismét bebizonyosodott, hogy ezek a tél végi, kora tavaszi rendezvények sikerre vannak ítélve a Balaton-parton – tájékoztatta lapunkat Baranyai Máté fő szervező, aki elárulta: még nagyobb tervekkel vágnak neki a jövő évi rendezésnek.

Eredmények (az első négy helyezettet díjazták),

50 km, férfiak: 1. Szennyai Dorián, 2. Fekete Bálint, 3. Morovics Tamás, 4. Szabó Csaba. Nők: 1. Tóth Tímea, 2. Andra Calenic, 3. Hajnalka Tünde, 4. Jokesz Gabriella.

Félmaraton, férfiak: 1. Kelemen Tamás, 2. Rebbenszki Gábor, 3. Sebestyén Balázs, 4. Noel Keve. Nők: 1. Perjás Noémi, 2. Inhof Lili, 3. Lennert Olgica, 4. Kovács Petra.

14 km, páros: 1. Mórocza Andrea–Strlifler Attila, 2. Vörös Petra–Lepsényi Gábor, 3. Minárcsik Krisztina–Kepe József, 4. Sulyok Nikolett–Ruzsás Dávid.

7 km, Együtt futunk: 1. Dobrovoczky Kira–Dobrovoczky Kriszta, 2. Táborosi Hajnalka–Kocsis Krisztián, 3. Halász Mónika–Mészáros Attila, 4. Tóth Mónika–Kormos Gyula.

7 km, egyéni, férfiak: 1. Lakatos János, 2. Fogl Balázs, 3. Kovács Zsolt, 4. László Richárd. Nők: 1. Kovács Ida, 2. Regina Nadin, 3. Ballér Zsuzsanna, 4. Nagy Kinga.

 

 

Forrás: veol.hu

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva