origo.hu | 2023.04.30. 10:00
Csaknem száz film lesz látható az idei Magyar Mozgókép Fesztiválon
Június 7. és 10. között rendezik meg a hazai filmgyártás seregszemléjét.

2023. június 7-én a veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai című film gálavetítésével kezdődik és négy napon át tart a hazai filmek ünnepe, a Magyar Mozgókép Fesztivál. A Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program szervezésében, a Magyar Filmakadémia védnökségével három városban, Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban, kilenc helyszínen közel száz magyar filmet láthatnak majd a filmbarátok jelképes 500 Ft-os áron. Az idei Berlinalén tartott világpremier után itt lesz Fehér György 1989-ben készült Szürkület című alkotása digitálisan felújított változatának hazai premiere. Az esemény háziasszonya Seres Gerda újságíró. Az ország bármely részéről kedvezményes 2023 forintos áron válthat jegyet Veszprémbe, aki vonattal érkezik. Immár publikus, hogy Bakos Katalin, Dobó Kata, Pesti Ákos, Vecsernyés János és Koltai Lajos zsűrielnök döntenek majd a Magyar Mozgókép Díjak nyerteseiről.

Csáky Attila fesztiváligazgató; Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos, a Nemzeti Filmintézet igazgatóságának elnöke és Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Magyar Mozgókép Fesztiválról tartott sajtótájékoztatón
Forrás: MTI/Vasvári Tamás

 

A Magyar Mozgókép Fesztivált a festői Veszprém-Balaton régióban – Veszprémben, Balatonfüreden és Balatonalmádiban – rendezik meg a a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa (VEB2023 EKF) programba illeszkedve. Az esemény különleges élmény a közönségnek és pezsgő találkozó a magyar filmeseknek:
a fesztivál a magyar film legnagyobb hazai seregszemléje, így az elmúlt év legkiválóbb alkotásait láthatja itt a közönség. Június 7-én a veszprémi Szentháromság téren A nemzet aranyai gálavetítésével kezdődik az esemény. A fordulatos és izgalmas dokumentumfilm hősei azok a magyar vízilabda-legendák, akik 1997 és 2008 között végigverték a világot.

Dr. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Magyar Mozgókép Fesztivál és az idén zenitjén lévő Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program együttműködéséről elmondta: — Örülök annak, hogy a magyar film már hazajár Veszprémbe és a Balatonhoz. A Magyar Mozgókép Fesztivál a 2023-as programév egyik ékköve. Az Európa Kulturális Fővárosa program rendezvényein tömegek érezhetik jól magukat, új közösségek alakulnak, de talán ennél is fontosabb, hogy a rendezvények nyomán fejlődik a régió infrastruktúrája, erősödik a gazdasági teljesítménye. Célunk Európa új kulturális-kreatív ipar régiójává válni, a film pedig ennek az ágazatnak az egyik leglátványosabb területe, ezért szeretnénk hosszú távon a mozgóképszakma találkozóhelye maradni.
Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos emlékeztetett:a filmesek életében a legjobban várt pillanat az, amikor a tervezgetést, előkészítést, gyártást és utómunkát követően az alkotásokat bemutathatják a közönségnek. Az EKF-fel együttműködve ezeket a pillanatokat sikerült az elmúlt években magasabb szintre emelnünk a közösen útjára indított új nemzeti filmfesztivállal, ami méltó ünnepe lett a magyar alkotásoknak, és immár harmadszor rendezzük meg. A változatos és izgalmas filmfelhozatal, amiből a szervezők idén válogathattak és amit a közönség júniusban megnézhet, a magyar filmipar élénkségéről tanúskodik, temérdek tehetség munkájának gyümölcse – a mi történeteink nagyvásznon.

— A film memória és az idő őrzője, a film a múltunk, de a jövőnk is egyben: minden képkocka értékes üzenet és minden film az életünkből mutat meg valamit. A hatása elvarázsol, – mindannyiunkat gazdagít és összeköt. A Magyar Mozgókép Fesztivál erre az élményre ad lehetőséget, minden esemény, kísérőprogram fókuszában is a filmek és azok szeretete, öröme áll – összegezte Csáky Attila fesztiváligazgató.

 

A Magyar Mozgókép Fesztivál minden évben újravetíti a magyar filmművészet néhány ikonikus klasszikusát. Idén Fehér György Friedrich Dürrenmatt Az ígéret című regényének felhasználásával, 1989-ben készült Szürkület című alkotása lesz műsoron, melyben a Haumann Péter által megformált felügyelő egy gyermekgyilkosság-sorozat elkövetője után nyomoz, egy kislányt felhasználva akarja csapdába csalni a tettest. A film restaurált változatának világpremierje februárban a 73. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál volt, hazánkban itt először láthatja majd a közönség.

 

A nemzetközi trendekhez igazodva, egyben visszanyúlva a tradíciókhoz, idén ötfős szakmai zsűri díjazza a versenyben lévő filmeket és alkotóikat a Magyar Mozgókép Díjakkal. Teszik mindezt azután, hogy az előzsűri közel kétszáz nevezett alkotásból választotta ki a versenyfilmeket és a Mozgókép Díjak jelöltjeit, melyeket a napokban bejelentenek a szervezők.

A Magyar Mozgókép Fesztivál zsűrijének tagjai: Dobó Kata, Vecsernyés János, Koltai Lajos, Bakos Katalin és Pesti Ákos
Forrás: MTI/Vasvári Tamás

 

A zsűri elnöke Koltai Lajos a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Balázs Béla-díjas és érdemes művész, világhírű operatőr, rendező. A zsűri további tagjai: Bakos Katalin szerkesztő-rendező, televíziós szakember; Dobó Kata színész-rendező; Pesti Ákos filmproducer, filmgyártási szakember és Vecsernyés János Balázs Béla-díjas rendező-operatőr.

 

Veszprémbe tömegközlekedéssel is eljuthatsz! Nézd meg menetrendi keresőnket!

Tervezd meg az utazást!



:


 

Forrás: origo.hu
Nyitókép: Magyar Mozgókép Fesztivál hivatalos

 

Megosztom

Hozzászólások

Ezek is érdekelhetnek

Ajánlataink

A LikeBalaton kiadója a Mediaworks Hungary Zrt. © Minden jog fenntartva